Férfi NBII Kézilabda Női NBII

Több, mint tisztes helytállás!

NB II-es kézilabdázóink számára ezen a hétvégén zárult le a szezon, mely az előző évekhez képest jóval nehezebb lebonyolítást tartogatott számukra és amiben még ennek ellenére is szép helyezéseket tudtak elérni!

A hölgyek az elmúlt években rendre odaértek a dobogóra. Az előző két kiírásban mindkét alkalommal bronzéremig meneteltek Herbert Krisztián tanítványai, ám akkor elég volt a 12 csapatos Déli csoport 11 másik tagját fölülmúlni.

Ám ez idén nem volt ilyen egyszerű! Előbb a saját csoportjukban (F) kellett a legjobb 4 közé verekedniük magukat, ami sikerült is, hiszen az alapszakaszban a 3. helyen végeztek a Csepel és a Ferencváros U21 mögött, de ezek után az E csoport legjobb 4 gárdája várt rájuk.

Másik ágról a Mohács, Siófok, NEKA U21, és Nagyatád kvartett fogadta őket. Újonnan érkező kihívóik közül a mohácsiak és a siófokiak toronymagasan az élen végeztek, de még így sem volt biztos, hogy csak velük gyűlik meg a bajuk.

Mohács nem kímélte az ellenfelit és veretlenül gázolt végig a mezőnyöd, de azt ne felejtsük el, hogy a mieink álltak a legközelebb a pontszerzéshez velük szemben, miután hazai pályán, mindössze 1 góllal maradtak alul és az összevont E-F csoportból ez senki másnak nem sikerült!

A Felsőházban végül 4 alkalommal sikerült diadalmaskodni, valamint 4-szer maradtak alul, beleértve az utolsó, NEKA U21 elleni idegenbeli vereséget is. Sajnos ez utóbbi miatt nem sikerül felállni a dobogóra, de így is emelt fővel hagyhatták el a pályát!

NB II. Dél-Nyugat (E-F) Felsőház
NEKA U21 – TFSE 24:20 (13:11)

Ujvári Bence együttese szintúgy megérdemli a dicséretet! Hasonló cipőben jártak ők is, mint a lányok, azzal a nem elhanyagolható kivétellel, hogy a tavalyi 4. helyet leszámítva nem igazán sikerült, nemhogy a dobogót célba venni, de még a tabella első felébe se jutni.

De azóta, hogy fent említett vezetőedzőnk átvette a csapat irányítását új lendülettel vághattunk bele az idénybe. A kezdeti nehézségek ellenére egyre szebb eredmények születtek, ami végül a Dél csoport 4. helyéig repítette őket, és kis híján a dobogót is elcsíphették volna.

Ekkor már látványosan javuló tendenciát mutattak a srácok és legnagyobb örömünkre ez idén sem hagyott alább. A szezon elején a B csoportban nem sokon múlott az 1. hely, mindössze 1 ponttal maradtak el az FTC U21 mögött.

Ezt követte az összevont A-B csoportos küzdelmek sora, ahol a Balatonfüred, Komárom, Alsóörs és Lipót Pékség négyessel néztek farkasszemet. A mieink csoportjából csak a Ferencváros előzte meg őket, aki ugyan úgy 20 ponttal zárt az élen, mint a Balatonfüred.

A fiúk utolsó összecsapásukat Alsóörsön játszották, ahol 4 góllal tudtak jobbak lenni házigazdájuknál, ennek köszönhetően az Felsőház 5. helyén végeztek, de ha kicsivel több szerencse kíséri őket, akár a 4. helyet is megcsíphették volna!

NB II. Észak-Nyugat (A-B) Felsőház
Alsóörsi SE – TFSE 25:29 (11:16)

Összességében büszkék lehetünk mind a lányokra, mind pedig a fiúkra, hiszen a tavalyihoz képest egy sokkal erősebb mezőnyben is hasonlóan jó helyet értek el, ahogy tették azt korábban és ez több, mint tisztes helytállás! Gratulálunk a csapatoknak és a stábnak is az elért eredményekhez és jó pihenést kívánunk!

Fotó: Borhi Mihály – TFSE
Forrás: MKSZ