Méltán népszerűek az egyetemisták nemzetközi viadalai, melyek közül a nyári programok sorában az EUSA által szervezett Egyetemi Európa-bajnokságok következnek. Ezeken a tornákon nemcsak TF-es hallgatók szerepelnek a nemzeti válogatottakban, hanem számos esetben a TFSE sportolói adják az együttesek gerincét!

Női röplabdázóink megvédték NB I-es bajnoki címüket, és vezetőségünk élt a kvalifikációs jogával az Extraliga-indulásra, így számukra kiváló felkészülést jelent majd a július 27-én kezdődő, nyolc napon át tartó Röplabda Egyetemi Európa-bajnokság. A verseny különlegessége, hogy hazai környezetben, Budapesten láthatják a szurkolók mindkét nem válogatottját. A rangos nemzetközi eseményt a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem és a TFSE sportegyesület közösen rendezi.
A női válogatottat a sikerek kovácsa, a mindkét nemben sokszoros bajnok Jókay Zoltán vezeti, segédedzője pedig az utánpótlás szakág technikai vezetője, a MEFOB-csapat vezetőedzője, az 51-szeres válogatott Szél Márta lesz. A TFSE-ből Tatár Gréta, Tarr Hajnalka, Kis Dorottya, Kucsera Jázmin, Kiss Kornélia és Tóth Emese erősíti a nemzeti együttest.
A férfiaknál szintén hazai pályán szerepelhetnek röplabdázóink, akiket Extraligás csapatunk frissen kinevezett vezetőedzője, Bartal Gergely irányít. A mögöttünk lévő idényben az utánpótlás csapatunkat irányító tréner a TFSE-ből Tóth Kristófot, Tóth Mátét, Balázs Bálintot, Horváth Bálintot és természetesen Majoros Balázst viszi magával a nívós megmérettetésre. Segédedzőként pedig erőnléti edzőnkre, Yanier Cordies Salazarra számíthat.


TFSE-s érdekeltségű strandkézilabda nélkül sem telhet el ez a nyár: július 13–18. között Granada ad otthont az eseménynek. A férfi csapat edzője Ujvári Bence, a TFSE NB II-es csapatának vezetőedzője lesz, míg a játékosok között az idényben kék mezben szereplő Kocsondi Dávid is helyet kapott.
A homokos pályát parkettára cserélve női kézilabda-válogatottunk élén is egyesületünk edzője, Herbert Krisztián kap szerepet. A TFSE női NB II-es csapatából Csendes Bella, Leitner Luca és Bréda Borbála utazhat a portugál Covilhãba július 22–28. között.
Augusztus elején (08.01–08.05.) Salernóban a 3×3-as kosárlabdázók teljes TFSE-s csapattal képviselik hazánkat. A Boros Zoltán vezette férfiegyüttes tagjai: Horváth Gergely (szintén edzőként), Pozsik Zsombor, Alcser Dániel Balázs és Mester Márk. Ugyanitt a női csapat is közel teljes mértékben TFSE-s: Kováts Gabriella vezeti majd az Mezei Dóra, Barbarics Tímea Magdolna, Munkácsi Adél Ivett, valamint a tavaly még NB I. A-s csapatunkban szereplő Király Andrea alkotta együttest.

Sakkozóink egészen Jerevánig, Örményországba utaznak, ahol szeptember 16–20. között Sármási Péter irányításával a Terbe testvérek, Terbe Julianna és Terbe Zsuzsanna képviselik a TFSE-t. Mindketten rutinos nemzetközi versenyzők.

Dzsúdó szakágunk augusztus 22–25. között Varsóban méretteti meg magát: dr. Németh Endre irányításával Nerpel Gergely és Kántor Katalin utazik Lengyelországba, hogy Európa legjobb egyetemista dzsúdósaival versenyezzenek.
A karatésok is Varsóban szerepelnek, ahol több küzdősport eseményt együttesen rendeznek. A TFSE részéről Magyar Adrián edzőként vesz részt a válogatottal.
Látható, hogy óriási TF és TFSE dominancia jellemzi az Egyetemi Európa-játékokat. Szurkoljunk a kék-fehéreknek, magyar válogatottbeli hallgatótársaikkal együtt! Minden esemény nagyon fontos, de természetesen a budapesti rendezésű Röplabda Egyetemi Európa-bajnokság kiemelt szerepet kap majd, melyről mi is teljes körűen be fogunk számolni!
Hajrá TFSE, hajrá magyarok!