Női NBI Női U21 (NBII) Röplabda

„Célunk a folyamatos fejlődés, rutinszerzés” – interjú Gyurászik Gáborral

Női röplabda szakágunk utánpótlásának fejlődésében oroszlánrészt vállal Gyurászik Gábor, aki már 12 éve belecsöppent az edzői lét mindennapjaiba a TFSE-nél. Gáborral az idáig vezető útjáról, játékos múltjáról, a TFSE-nél szerzett tapasztalatairól és csapatai számára meghatározott célokról beszéltem.

1. A TFSE női röplabdacsapatának utánpótlásában két csapatnak is a vezetőedzője vagy (U19, U21). Hogyan és mikor kerültél hozzánk pontosan?

Jelenleg második ciklusomat töltöm a TFSE-nél. Korábban Gabi néni (Dr. Kotsis Attiláné Kincsesy Gabriella) utánpótlás csapatánál voltam kezdő edző 2009-ben, majd Gabi néni mellett a felnőtt csapat segítője voltam 2010-ben, ahol rengeteget tanulhattam egy élő legendától. A 30. születésnapomat is egy meglepetés edzéssel sikerült korábban megünnepelni az akkori felnőtt csapattal, stábbal és korábbi csapattársaimmal.

2018 nyarán az akkori felnőtt csapat edzője, Molnár István ajánlott a TFSE szakvezetésének figyelmébe az U21-es csapat edzői posztjára. Azóta ennek a korosztálynak, a jelenlegi szezontól pedig már az U19-es korosztály egyik csapatának is az edzője vagyok.

2. Milyen múltra tekintesz vissza játékosként a röplabda sportágában?

10 éves koromban kezdtem el röplabdázni a dabasi Táncsics Mihály Gimnáziumban, ahol napi szinten tudtunk edzeni. A korosztályos diákolimpiákon általában a területi döntőkig jutottunk, ahol sokszor a későbbi bajnok ütött el bennünket a továbbjutástól.

1998-2006 között az NBI-ben a MAFC és a DABAS RC csapataiban játszottam, főleg nyitásfogadó-ütő vagy libero poszton. Az NBI-ben egy ezüstérmet sikerült szereznem még a MAFC színeiben. BME-s diákként szerencsére bajnokcsapat tagjának is mondhatom magam, 2005-ben Szegeden nyertünk MEFOB-ot.

2007-ben egy fél év kihagyás után igazoltam a TFSE BP I. osztályú csapatába, melynek akkor Németh Lajos volt az edzője és egy remek hangulatú közösség alakult ki. Annak a csapatnak mára szinte minden tagja röplabda edző különböző osztályú / korosztályú csapatoknál.

2010/11-ben a szintén BP I. osztályú Pénzügyőr SE csapatában folytattam „pályafutásomat”, majd játszottam utolsó tétmérkőzésemet.

Ebben a bő 10 évben volt szerencsém korábbi sokszoros válogatottakkal együtt játszani. Mindenkitől volt mit tanulni, ellesni edzésmunkában és meccsrutinban egyaránt. Ezek mellett emberi hozzáállásban és a sport iránti alázatban is fejlődhettem a segítségükkel.

3. Több, a kezed alatt pallérozódó utánpótlás játékos jutott már el NB I-es csapatunk keretéig. Miként zajlik a felkészítésük, hozzád is TFSE nevelésű játékosok érkeznek? Mennyire látod a folytonosságot és a szakmai összhangot a TFSE rendszerében?

Sajnos felkészülésben nem teljesen tudjuk azt csinálni, amit én szeretnék. Hiszem, hogy ennek a korosztálynak már felkészültebben, gyorsabban, figuratívabban kellene tudni röplabdázni. Ezzel szemben sok hiányosságot kell pótolnunk alapérintések és stabilitás terén. Eddig szinte minden évben új csapatot kellett építeni, hiszen női vonalon nincs még jelentős utánpótlás bázisa az egyesületnek, de remélem ez a jövőben változni fog. Ebben biztosan nagy segítség, hogy a felnőtt csapat az NBI-ben jól szerepel, ami vonzóvá teheti az utánpótlást is. Utánpótlás edzőként az egyik legfontosabb cél, hogy tudjuk támogatni a felnőtt csapatot, minden évben kerüljön fel 2-3 játékos, aki megméretteti magát a felnőtt csapat edzésein, mérkőzésein. Az utóbbi két évben 1-1 játékos jutott fel a felnőtt csapatba, idén már 2 játékosunk csatlakozott a nagyokhoz.

4. Miként tudod kézben tartani két csapat irányítását? Milyen a közös munka Papp Péterrel, aki az U19-es csapat háza táján van segítségedre? Illetve Csépke Gáborral, aki az U21-es csapat felkészítésében segédkezik?

Az idei játékoskeretet a jövőre tekintettel igyekeztünk úgy kialakítani, hogy a többség U19-ben és U21-ben is pályára tudjon lépni, így a két csapat igazából egy. A bővebb U19-es kerettel hetente kétszer közösen tartunk edzést Péterrel, segítve egymás munkáját. A nyári U19-es edzőtáborban Péterrel sokat beszélgettünk, hasonló beállítottságúak vagyunk, így könnyen tudunk együtt dolgozni.

Csipi (Csépke Gábor) idény közben érkezett az edzői stáb változásával. Közös célunk, hogy minél több játékos tudja kipróbálni magát a felnőtt keret edzésein, ha ott valakit pótolni kell. Figyelemmel kíséri az edzéseinket, látja miként dolgozunk. Az U21-es mérkőzéseken több felnőtt csapatbéli kerettag is szerephez jut, ez mindenképpen pozitív változást jelent a korábbi trendhez képest.

5. Milyen célokkal vágtatok neki a 2020/21-es szezonnak, mennyire vagy elégedett a látottakkal?

A cél mindig a fejlődés, rutin szerzés, sok a fiatal játékos. A világjárvány bennünket sem kímélt, de remélem nem lesz újabb „áldozatunk” és teljes létszámmal tudunk majd tovább edzeni. Sok mérkőzés maradt el, a bajnokságok lebonyolítása is átalakult így a legfőbb cél, hogy egészségesek maradjunk és fejlődjünk. Úgy gondolom, hogy az U19-es (II. osztály kelet) korosztályban jól fogunk szerepelni. Velük a múlt hétvégén rendezett dupla fordulóban sikerült az élen zárni és így a „felsőházba” jutni. U21-ben, ha teljes kerettel tudunk készülni akkor reális esély lehet a továbbjutásra, bár a rájátszás pontos menetrendjét még nem ismerjük.

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!