Sorsoltak a labdarúgó Magyar Kupa 2025/26-os kiírásának első fordulójában, ahol a TFSE történelmi mérföldkőhöz érkezett: főtáblára jutottunk, és egy NB III-as ellenfelet fogadhatunk hazai pályán.
Az ellenfél nem más, mint az Iváncsa KSE, amely komoly hírnevet szerzett magának az elmúlt években: 2022 őszén a Magyar Kupában bravúros győzelmet arattak a Ferencváros ellen, óriási meglepetést okozva az egész magyar futballtársadalomnak. Emellett a Dél-Nyugati NB III-as csoportban is folyamatosan az élmezőnyben szerepelnek, legutóbb ezüstéremmel zártak.

A lebonyolítás szerint az első fordulóban az NB III-as és annál alacsonyabb osztályú együttesek lépnek pályára, összesen 172 csapat részvételével, közülük 144 csapat játszik az első körben. A sorsolás földrajzi alapon, négy csoportban történt – a TFSE a Dél-Nyugati régióba került. A 12 NB I-es és a 16 NB II-es csapat a harmadik fordulóban kapcsolódik be a kupaküzdelmekbe.
A mérkőzés egyetlen összecsapáson dől el, ahol amennyiben a 90 perc során döntetlen az eredmény, akkor kétszer 15 perces hosszabbítás következik. Ha akkor sincs döntés, akkor tizenegyespárbajt vívnak a felek. Mivel alacsonyabb osztályú csapat vagyunk, hazai pályán fogadjuk az Iváncsát – a hivatalos játéknap 2024. augusztus 2–3.
Ez a találkozó méltó folytatása lehet egy amúgy is emlékezetes idénynek: a TFSE a 2024/25-ös szezonban 7. helyen zárt a Budapest I. osztályban, és megnyerte a Budapest Kupát a 43. sz. Építők SK elleni döntőben.
TFSE-Tent Budapest – Iváncsa KSE
Magyar Kupa, 1. forduló
2025. augusztus 2–3. (a pontos időpont még nem ismert)
Dr. Koltai Jenő Sportközpont
A sorsolás további mérkőzéseit ITT érhetitek el.
A cél egyértelmű: méltó játékkal helytállni, és megmutatni, hogy a TFSE-nek helye van a Magyar Kupa mezőnyében is!