Futsal Női NBI

Szörnyű kezdés, parádés befejezés!

A női NB1-ben szereplő csapatunk idei első bajnoki találkozójára került sor január 17-én vasárnap. A lányok ebben az esztendőben már egyszer pályára léptek, de az a Magyar Kupa 3. fordulójának visszavágója volt, ahol sajnos egy súlyos vereséget szenvedtünk és búcsúztunk a sorozattól. Azonban a bajnokság és az ottani célok így is megmaradtak.

Ahogy azt korábban beharangoztuk, a soron következő bajnoki fordulóban a Szekszárd FC csapatát fogadtuk és az odavágó tudatában mindenképp egy kellemetlen ellenféllel számolhattunk.

A szekszárdiak mindössze egy cserével, de annál lelkesebben és elszántan érkeztek a Fáy utcába, ami már bemelegítésnél is kézzel fogható volt. Az elején mindkét csapat fegyelmezetten tartotta a labdát és egy-egy kisebb helyzet volt itt is és ott is. Az első komolyabb lehetőség azonban a vendégek előtt adódott, amikor egy előre dobott labdából egy az egyben vezethették rá kapusunkra Móczik Alexandrára, de helyzet végül csak helyzet maradt. Lehet talán kissé könnyelműen vagy nem kellően fegyelmezetten játszottunk, ezért a szekszárdiak többször is ziccerig jutottak, de a fiatal korukból adódó rutintalanság miatt a befejezés egyszer sem járt sikerrel. A vezetést viszont mi szereztük meg, egy szerencsésen kipattanó labdát juttatott a hálóba Kiss Gabriella.

A folytatásban nem változott drasztikusan a játék képe, a mieink birtokolták többet a labdát és szépen felépített támadásokkal próbálkoztunk, míg a vendégek a gyors kontrákra építettek. Többször is komoly gólhelyzetbe kerültek, de ezeknél a lehetőségeknél már inkább a pad rövidségéből adódó fáradtság okozott gondot. Aztán feltételezhetően túl sok teret és önbizalmat adtunk nekik, hiszen egy előre lőtt labdát a vendégek kilencese levett, majd nagy erővel kapásból a léc alá vágta, így döntetlennel mehettek pihenni a felek.

Első félidő: TFSE-SZERTARSPORT.HU – SZEKSZÁRDI FC (1-1)

Amiben igazán bízhattunk a második játékrészben, az egyrészt a saját játéktudásunk, másrészt a vendégek fogyóban lévő ereje és a növekvő hibaszám. Az előbbinek megfelelően szó szerint nekiestünk a tolnaiaknak és az mindössze fél perc elteltével sikerült is egy komolyabb helyzetet kialakítani, de a vendégek hálóőre résen volt. Ennek ellenére a fiatal szekszárdiak továbbra is hatalmas elánnal küzdöttek és egy szép szabadrúgás góllal át is vették a vezetést (1-2).

Ez persze komoly pofon volt, így a lányok kénytelenek voltak egy magasabb sebességi fokozatba kapcsolni és mindent beletenni a támadásokba, de ennek persze megvolt a maga kockázata is, hiszen az amúgy is kontrákra berendezkedett Szekszárdnak ez nagyon kedvezett.

Sajnos nem igazán tudtuk őket fárasztani, illetve kihasználni a mélyebb rotálás lehetőségét, ők pedig továbbra is bírták erővel, aminek az eredménye egy újabb gól lett (1-3). Csernai Gábor vezetőedzőnk nyolc perccel a vége elött ki is kérte az időt. A türelem és a precízebb játék pedig meg is hozta a gyümölcsét, ugyanis egy kapu előtti kavarodásból végül Pádár Anitának sikerült betalálnia (2-3).

Ez hatalmas áttörést jelentett a csapat hozzáállásán és játékán is. Sorra alakítottuk ki a lehetőségeket és a szépítő gólunk után két perccel később, az egyenlítés is összejött, ismét Pádár Anita köszönt be.

Ekkor már látszódott a vendégeken, hogy az utolsó tartalékokat is felélték, mi pedig ezt könyörtelenül igyekeztünk kihasználni.

Az utolsó két percre fordulva ez sikerült is, először Anita szerezte meg a harmadik gólját, majd Kiss Gabi a maga második találatát, így végül hátrányból sikerült felállnunk és megszereznünk a három pontot.

Végeredmény: TFSE-SZERTARSPORT.HU – SZEKSZÁRDI FC (5-3)

A győzelem ellenére a mérkőzés összképe alapján sok volt a kivetnivaló, de a lányok ismét bizonyították, hogy a végsőkig minden áron tudnak küzdeni, ez pedig komoly garanciát jelent a folytatásban!

Hajrá lányok!!

Hajrá TFSE!!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!