Férfi NBII Futsal

Szigetszentmiklósra látogatunk!

A múlt hét folyamán elkezdődtek a férfi Futsal NB II. felsőházi rájátszásának küzdelmei, így fiaink számára már belátható távolságra került az NB I.-es tagság kiharcolása.

Az alapszakasz lezárása nem igazán sikerült úgy, mint azt mi szerettük volna. Annak ellenére sem, hogy három fordulóval a vége előtt már biztos volt az elsőségünk. A rájátszás első találkozója is eléggé döcögősre sikeredett, hiszen az utolsó percekben sikerült csak végleg eldönteni az UTE elleni párharcunkat.

Soron következő ellenfelünk a Szigetszentmiklós csapata, akik az alapszakaszt a 3. helyen zárták, számukra ezzel a mérkőzéssel kezdődik meg a rájátszás. Az idény során mind a két alkalommal meggyőző sikert arattunk pest megyei riválisunkkal szemben, azonban a legutóbbi, Újpest elleni összecsapás az ékes példája annak, hogy a bajnokság ezen szakaszában egyik csapat ellen sem lehet biztosra menni.

Az a tény azonban fontos szerepet játszhat a találkozó kimenetele szempontjából, hogy ellenfelünk több mint 20 napja nem játszott tétmérkőzést és a legutóbbin is egy komolyabb vereséget szenvedtek az általunk már legyőzött UTE együttese ellen. Ennek következtében lehet némi plusz okunk is a bizakodásra.

A találkozó március 29-én hétfőn 20:30-kor veszi kezdetét!

Hajrá srácok!!

Hajrá TFSE!!