Férfi NBII Futsal

Szezont zárunk, bajnokot avatunk!

Férfi futsalcsapatunk már korábban, két fordulóval a rájátszás vége előtt bebiztosította az NBII Nyugati csoportjának bajnoki címét és ezzel együtt az NBI-be való feljutást is.

A mai nap során kerül sor a szezon utolsó mérkőzésére, ahol ellenfelünk nem más, mint a REAC-SISE együttese, akiket a legutóbbi összecsapásunkon 11 góllal sikerült felülmúlnunk!

A mi szemszögünkből nézve, a presztízsen túl nincs komolyabb tétje a találkozónak, azonban a rákospalotaiak számára igencsak fontos lesz ez a 40 perc, hiszen matematikailag elérhető távolságban vannak a dobogóhoz.

Ennek fényében mindenképpen nívós mérkőzésre van kilátás, ahol reméljük méltó módon búcsúztatjuk majd a szezont, illetve avatjuk fel újdonsült bajnokcsapatunkat!

Az összecsapás 20:30-kor kezdődik, helyszíne a Gabányi László Sportcsarnok (Budapest, Hauszmann Alajos u. 5, 1116).
Legyünk minél többen és ünnepeljünk együtt a csapattal!!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!