Szeptember 26-án kezdődött a Budapesti Felnőtt Sakk Csapatbajnokság 2021/2022-es évada, ahol már két csapattal is képviseltette magát a TFSE!
Az alakulatok 12 főből álltak és így mérkőztek meg egymás ellen. Több új igazolásnak köszönhetően jóval eredményesebben szerepeltünk és több pontot is gyűjtöttünk az előző évekhez képest.
Mindkét, hazai pályán lejátszott találkozón sikerült diadalmaskodnunk, hol nagyobb, hol kisebb arányban. Az összeállítás nem is lehetett volna vegyesebb: a csapatban debütált nagymester, rengeteg ifi, az egyetem rektora – Sterbenz Tamás – és a TFSE ügyvezetője Rakaczki Zoltán is színesítette a palettánkat.
A 2-es csapatunkban tizenkét játékosból tíz darab 14 év alatti volt, míg a két csapatunkat figyelembe véve a legfiatalabb játékosunk hét, a legidősebb pedig hetvennégy éves volt.
Az eredmények:
TFSE I. – Pestszentlőrinc 10-2
TFSE II. – Sárkány DSE