Kosárlabda Női NBI/A

Sorozatban a negyedik!

Forrás: MTK Budapest – Hegedüs Gábor

Női kosárlabdacsapatunk a Vasas Akadémia otthonába látogatott a bajnokság 10. fordulójában. A pasarétiek, mint közvetlen riválisunk – hozzánk hasonlóan – nagyon jó formában várhatták az összecsapást, aminek tétje a Magyar Kupa részvétel volt.

Az alábbiakban a WBASKET beszámolóját olvashatjátok:

A bajnokság 10. fordulójának fővárosi rangadóján a TFSE-MTK 69-66-os sikert aratott a Vasas Akadémia otthonában. Emlékezetes küzdelmet láthattunk, mely során minden erejüket mozgósították a csapatok. A második negyedben 23 ponttal is vezetett a TFSE. A záró szakaszban azonban fordított a Vasas. Az utolsó percekben viszont a TFSE tudott higgadtabb, pontosabb lenni és végül megszerezte a győzelmet.

Az elmúlt három mérkőzését megnyerte mindkét gárda, így kifejezetten jó formában lévő együttesek fővárosi rangadóját követhettük. A közönség meghálálta az elmúlt hetek jó teljesítményét, telt ház előtt dobták fel a labdát. A tét a Magyar Kupa részvételről is szólt. A nyolcas döntőben a győztes gyakorlatilag biztosította a helyét. Ja’Tavia Tapley és Dúl Panka találataival rögtön az első percben magához ragadta a kezdeményezést a TFSE. Bach Boglárka és Sara Heljic révén azonban 5-5-nél egyenlített a Vasas. A következő percekben sem alakult ki nagy különbség. Amikor Papp Dia triplája célt ért, az eső egyed felénél még 10-10 állt az eredményjelzőn. Innen viszont a vendégek akarata érvényesült. Magyar Bianka együttese 9-1-es futással 19-11-re szakadt el. Ekkor Milos Pavlovics időkérése állította meg a játékot. Kiemelkedően teljesített támadásban a TFSE, amikor az időkérés alatt a statisztikára pillantottunk, azt láthattuk, hogy a duplákat tekintve 8-ól 7 kísérlete cél ért a vendég gárdának. A játék képe a negyed végére sem változott. 10 perc után végül 25-14 állt az eredményjelzőn. A TF-nél Dúl Panka, Németh Alma és Baa Dominika is 6-6 pontnál járt. A Vasas legeredményesebbje az 5 pontos Papp Dia volt.

Forrás: MTK Budapest – Hegedüs Gábor

A második szakasz elején közel két percig nem találtak be a csapatok. Óriási kérdés volt, hogy melyik oldal tud új lendületet venni. Ez a TFSE-nek sikerült Ja’Tavia Tapley négy pontjával. Közel hat percet kellett várni a Vasas első pontjaira, mely 31-14 után Sara Heljic nevéhez fűződött. Erre azonban Chanise Jenkins egy triplával válaszolt, így 34-16-nál hazai időkérés miatt állt a játék. A félidő hajrájához közelítve 39-16-nál már a 23 pontot is elérte a differencia. Ekkor közel három volt vissza a nagyszünetig és a Vasas egy pillanatra nem adta fel. Baa Domnika tripláját követően még 42-30-as állást rögzíthettünk. Innen viszont Papp Dia öt pontjával és Salamon Zsófia duplájával 42-27-re szépített a házigazda. Papp Dia már 12 egységnél járt ekkor. A Vasas az első 20 percben a 39 mezőnykísérletéből 10-et értékesített. A TFSE pedig 28-ból 15-öt. Emellett a vendégeknél kilenc kihagyott büntetőt is feljegyezhettünk és ennek jelentősége a harmadik negyedben felértékelődött.

Forrás: MTK Budapest – Hegedüs Gábor

Tóth Orsolya duplájával a harmadik szakaszt ott folytatta a Vasas, ahol a másodikat befejezte. Ez már egy 9-0-s futás volt. A TFSE kosárcsendjét Ja’Tavia Tapley törte meg, de erre Nadia Smailbegovic egy triplával válaszolt. 44-32 után hosszú percekre befagyott az eredményjelző. A folytatást Madár Eszter és Elly Pavel találatai határozták meg. A TFSE sokáig őrizte kétszámjegyű előnyét. Végül büntetőt követően a lepattanóért folyó harcban egy könyökös Elly Paveltől sportszerűtlen faultot ért. Ez a center negyedik hibája volt és utána Madár Kata dobhatott büntetőket. Ezek célt értek, így 48-40-nél hosszú idő után a lélektani 10 pont alá zárkózott Vasas. Rendkívül intenzív találkozót láthattunk. Óriási erőket mozgósítottak a csapatok. Dúl Panka egy duplával 50-40-nél visszaállította a TFSE nagyobb előnyét. Innen azonban a második negyedhez hasonlóan a hajrá a Vasasnak sikerült jobban. Bach Boglárka, Dúl Terka és Papp Dia voltak ezen sorozat pontszerzői. A legszorosabb állást 51-46-nál regisztrálhattuk. A harmadik 10 percet Chanise Jenkins zárta, amivel 53-46-ra módosította az állást.

Forrás: MTK Budapest – Hegedüs Gábor

A negyedik negyed óriási izgalmakat és fordulatokat tartogatott. Nem telt el másfél perc, amikor 53-52-re felzárkózott a Vasas Papp Dia, Tóth Orsolya és Salamon Zsófia pontjaival. Erre Baa Dominika és Theodoreán Alexandra felelt a TFSE-től, így 57-52-nél ismét megugrottak a vendégek. A Vasas egy pillanatra nem adta fel. Papp Dia és Madár Kata az utolsó erőtartalékaikat mozgósítva nem csak felhozta, de 58-57-nél vezetéshez jutatta csapatát. A 35. percben először járt előrébb a Vasas. Sokat kivett a hazaiakból ez a felzárkózás. A TFSE Chanise Jenkins 2+1-es helyzetével visszavette a kezdeményezést. Ezt az előnyt pedig Baa Dominika négy ponttal erősítette meg. Az utolsó négy percbe 64-58-ról érkeztek a felek. Óriási küzdelem folyt a pályán. Közel két percig nem találtak be a csapatok. Madár Kata duplája és Chanise Jenkins büntetői után az utolsó perchez 66-60-ról érkezett a meccs. Itt Bach Boglárka triplája nyílttá tette a küzdelmet. Király Andrea és Németh Alma higgadt büntetőzéssel viszont nem engedte kicsúszni a TFSE kezéből a végjátékot. A 69-66-os végeredmény Papp Dia hármasa alakította ki.

Hatalmas győzelmet arattak a lányok!
Forrás: MTK Budapest – Hegedüs Gábor

VASAS AKADÉMIA – TFSE-MTK 66-69 (14-25, 13-17, 19-11, 20-16)

Bajnokság, 10. forduló

VASAS Pasarét Sportcentrum, Budapest

Földházi T., Lengyel Á., Dr. Oláh M. (dr. Gincsai J.)

Vasas Akadémia: Bach 8/3, Papp 21/9, Heljic 5/3, Tóth 5, Madár E. 8. Csere: Smailbegovic 3/3, Dúl T. 2, Pusztai, Szerencsés, Salamon 6, Madár K. 8, Radócz.

TFSE-MTK: Theodoreán 3, Tapley 9/3, Jenkins 15/3, Király 4, Dúl P. 11/3. Csere: Baa 14, Pavel 6, Németh 7.

Nyilatkozatcsokor:

Milos Pavlovic (vezetőedző, Vasas Akadémia): Bárcsak második félidőtől láttam volna a mai találkozót. Nem úgy kezdtük a mérkőzést, ahogyan terveztük, rengeteg gyermeteg hibák vétettünk. Lepattanózásban túl előzékenyek voltunk és 34 büntetőt engedünk ellenfelünknek. Szerencsére nem értékesítette jó százalékkal az ellenfél, de mi se, így nehezen tudtunk zárkózni. Talán nagy volt a nyomás, hiszen a Magyar Kupa is elérhetővé vált számunkra, illetve a jó szériának sem szerettünk volna véget vetni. Sajnos néhány egyéni teljesítményt illetően is csalódott vagyok, de hogy jó dolgokat is mondjak, Dúl Terka a mai mérkőzésen megmutatta, hogy értékes tagja lehet a csapatnak a jövőben akkor is, ha nyomás alatt vagyunk. Továbbra is hinnünk kell magunkban, vannak hiányzó és sérüléssel küzdő játékosaink, de a küzdeni akarást a legtöbb játékoson mai is láttam. Volt néhány kivétel, ezen el kell gondolkoznunk.

Magyar Bianka (vezetőedző, TFSE-MTK): Számítottunk arra, hogy lesznek hullámvölgyek ezen a találkozón és tudtuk, hogy brutálisan nehéz dolgunk lesz, hiszen a Vasas lélektanilag a legerősebb csapat a ligában. Nagyon nagy dicséret illeti őket is és a szurkolótábort is, hiszen fantasztikus hangulatot teremtettek, de még jobban dicsérném az én csapatomat, mert nagyon sok meló volt ebben a győzelemben. Helyén volt a szívünk és kimondhatatlanul boldog vagyok azért, hogy egy ilyen parázs mérkőzésen a legfiatalabb játékosunk vezére tudott lenni csapatának. Örülök, hogy harmadszor is ott tudunk lenni a Magyar Kupa nyolcasdöntőjében. Van még egy fontos feladatunk a következő mérkőzésen, ezt tudják a lányok is, dolgozunk tovább azon, hogy a kitűzött öt meccses győzelmi sorozat meg tudjon valósulni.

Sara Heljic (vezetőedző, Vasas Akadémia): Először is gratulálni szeretnék az ellenfélnek a győzelemhez. Úgy gondolom, nem sikerült kihozni magunkból a maximumot a mérkőzés elején, azonban sikerült megtalálnunk a megfelelő játékot a TF ellen és megérdemeltük volna a győzelmet. Előre kell szegeznünk a tekintetünk, látjuk hogy tudunk még fejlődni, főleg a dobószázalékon kell javítanunk.

Baa Dominika (TFSE-MTK): Nagyon örülök a győzelemnek, amit egész héten gyakoroltunk, azt meg tudtuk valósítani ma a pályán. Helyén volt a védekezésünk és akkor is ott tudtunk lenni fejben, amikor az ellenfél nyomás alá helyezett minket. Gratulálok a csapatomnak.

Forrás: HUNBASKET

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!