Kosárlabda Női MEFOB

Sikeres évzárás!

Forrás: SZOESE

Női egyetemi csapatunk az 1. fordulóból elmaradt találkozóját pótolta hétfőn a SZOESE ellen – a tét a veretlenség megőrzése volt.

Az alábbiakban a HUNBASKET összefoglalóját olvashatjátok:

A listavezető TFSE csapatát fogadta a SzoESE csapata. Nagy elánnal kezdték a mérkőzést a vendégek, labdaszerzés, lerohanás, tiszta kijátszott ziccerek, kemény védekezés jellemezte az első perceket a címvédő fővárosiak részéről. A hazai csapatnak a labdának a félpályán történő átvitele is nehézségbe ütközött. Szabó László ki is kérte az első idejét a 3. percben. 15-0-s TF-vezetésnél.  Ennek ellenére a hazai csapatnak nem nagyon volt ellenszere, a TFSE csapata könnyedén, megerőltetés nélkül játszva szinte akkor dobott kosarat, amikor akart, szünetig el is dőlt a mérkőzés. A harmadik negyedet ugyan megnyerte a SZOESE csapata, de összeségében elmondható, hogy a vendégek simán hozták a kötelező győzelmet. Hazai részről egyedül a dupla-duplát elérő Plózer Petra (19 pont, 10 lepattanó) játéka emelhető ki. Vendég oldalon is született egy dupla-dupla   Király Andrea (12 pont, 10 lepattanó) jóvoltából, de a TF-nél sokkal több volt a jó egyéni teljesítmény, így ilyen különbséggel is teljesen megérdemelten nyert Szombathelyen a címvédő.

Szombathely, ELTE-SEK Sportcsarnok, 20 néző. V.: Kovács, dr. Popgyákunik.

SZOESE – TFSE 60-106 (12-38, 12-26, 18-16, 18-26)

SZOESE: Preisinger 10/3, Balogh 5/3, ,Mezősi 9/3, Püspöki 15/6, PLÓZER 19. Csere: Kardos 2, Horváth. Edző: Szabó László.

TFSE: BAA 25/3,Úr 6, Dömötör 6,  BURJÁN 20/6, KIRÁLY 12/6. Csere: BOROS 11/3, Kelemen 11/3, VÍGH 15/3. Edző: Kováts Gabriella.

Mestermérleg:
Szabó László: – 
Gratulálok a TF csapatának, remekül játszottak, mi csak periódusokban tudtuk megnehezíteni a dolgukat. Sok sikert kívánunk nekik és köszönjük, hogy megtiszteltek azzal minket, hogy végig jól játszottak.

Kováts Gabriella: – A lányok meglátták a kosárlabda szépségét, átadták nekünk, önfeledten játszottunk, élveztük, hogy kosárlabdázunk, mindjárt szünet van, karácsony van és ez kiteljesedett a pályán is. Gratulálok az ellenfélnek, és a saját lányaimnak is.

Szép volt lányok! Folytatás jövőre!

Facebook

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!