Az UFAB 49, azaz az Union Féminine Angers Basket 49, Franciaország élvonalbeli női kosárlabda csapata, amely Angers városát képviseli. A klub története 2004. január 30-ig nyúlik vissza, amikor két egyesület összeolvadásával jött létre azzal a céllal, hogy a Loire-völgy régióban erősítsék a női kosárlabdasportot. 2013-ban jutottak fel először az élvonalba, ahol egészen 2017-ig szerepeltek, majd egy négyéves másodosztálybeli időszak következett, beleértve a covidos szezonokat is. Végül 2021-ben ismét sikerült visszakerülniük az élvonalba, és azóta stabilan a legjobbak között találhatóak.
A tavalyi szezonban a 8. helyen végeztek a francia bajnokságban. Bár a szezon eleje nehézségekkel teli volt – decemberig mindössze két győzelmet arattak –, az ünnepi időszakban sikerült javítaniuk. Az alapszakaszt végül 9 győzelemmel és 13 vereséggel zárták, ezzel a Studer Ágit is foglalkoztató Carolo Basket csapatát megelőzve bejutottak a rájátszásba. A negyeddöntőben azonban a későbbi bajnok, Euroliga-döntős Villeneuve d’Ascq ellen alulmaradtak. Az előző évi 7. helyük révén az Európa Kupában is szerepelhettek, ahol a csoportjukból továbbjutottak, de a Wentzel Nórát akkoriban foglalkoztató lengyel Gorzow ellen kiestek a rájátszás első körében.
A jelenlegi szezonra az Angers csapatának ismét jelentős változásokon kellett átmennie, mivel a korábbi évekhez hasonlóan nem sikerült egy stabil alapcsapatot kialakítaniuk. Ennek megfelelően a francia középcsapatoktól egyébként némileg idegen módon, óriási játékoskeringő van a klubnál és évről évre új csapatot kell építeni. Az egykori válogatott játékosból lett edző Aurélie Bonnan ezúttal is ezt a feladatot kapta. Nyolcan távoztak és heten érkeztek. Mindössze Marine Dursus és Axelle Merceron maradt abból az alapcsapatból, mely tavaly az Európa Kupában is harcolt és a bajnokságban is letette a névjegyét.
Az érkezők között az egyik legismertebb név a 30 éves amerikai irányító, Ameryst Alston, aki az előző szezonban a Lattes Montpellier színeiben 15.2 pontot, 2.5 lepattanót és 3.2 gólpasszt átlagolt az Európa Kupában. Szurkolóink számára is ismerős lehet, hiszen Alisia Jenkins oldalán szerepelt ebben a sorozatban. Továbbá, az Angers csapatához csatlakozott Anna Ngo Ndjock is, aki a francia 3×3-as válogatottal szeptember második hetében nyerte meg a FIBA 3×3 Women’s Series szuperdöntőjét Kínában. Bár 5:5-ös kosárlabdában kevesebb tapasztalattal rendelkezik, kiváló fizikai adottságai miatt érdemes rá figyelni.
Két új játékosuk is friss Európa Kupa tapasztalatot hoz a csapathoz. A spanyol Laura Mendez, aki tavaly az Estudiantes csapatában szerepelt, átlagosan 6.3 ponttal, 2.7 lepattanóval és 5 gólpasszal zárt. Mendez a spanyol korosztályos ranglétrát szorgalmasan járta végig (U16-U17, U18, U20), mára pedig kellő rutinnal rendelkező felnőtt játékossá érett. Rajta kívül Joy Adams érkezett az országon belüli riválisuknak kikiáltott Roche Vendée együttesétől, ahol 10.1 pontot, 9.4 lepattanót és 3.4 gólpasszt átlagolt az EK tavalyi kiírásában.
Bár az Angers jelentős játékosmozgáson ment keresztül, továbbra is hűek maradtak a francia kosárlabdára jellemző kemény, fizikai stílushoz, és igyekeztek tapasztalt játékosokat igazolni, akik Európa Kupa rutinnal rendelkeznek. Ez a kombináció komoly kihívásnak bizonyul, de a mieinken nem fog múlni, minden tőlük telhetőt be fognak vetni.
Riválisunk négy felkészülési meccset játszott. Szeptember második hétvégéjén Poitiers városában szerepeltek egy tornán. Itt 98-68-ra kaptak ki a Bourges-tól, majd 79-76-ra a Roche Vendee alakulatától. Múlt héten szerdán hazai pályán 69-60-ra maradtak alul a Chartres gárdájával szemben, majd szombaton 73-68-ra nyertek a Roche Vendee otthonában.
Forrás: wbasket.hu
Fotó: UFAB 49 / facebook