Férfi NBI Futsal

„Realistának és optimistának kell lennünk” – Interjú Németh Péterrel

Németh Péter a magyar futsal világában igazi élő legendának számít, nem véletlen, hogy a válogatott Fehéroroszország elleni (3-3) felkészülési mérkőzése után nyílt csak lehetőségünk beszélgetni vele. A mester ezúttal is a tőle jól megszokott őszinteséggel válaszolt a kérdésinkre:

A szezonkezdés óta sokszor nagyon közel álltatok a pontszerzéshez, de két alkalmat leszámítva sajnos többször nem jött össze. Szerinted mi lehet a probléma?
Többféle mérkőzés volt, ahol mi szaladtunk az eredmény után, máskor meg a kezünkből csúszott ki, pedig vezettünk az adott meccsen, minden összecsapáson más és más a probléma. Volt, hogy papíron, kvalitásokkal jobb csapat ellen történt mindez, volt, hogy olyanokkal szemben, akikkel azt gondoltuk, hogy felvehetjük a versenyt az NB I-ben maradásért. Koncentráció, hit, az egyéni hibák, színes sajnos a paletta és ennek a mixe a nehézségünk.

Milyen megoldásokkal próbáltad/próbálod kiköszörülni a csorbát?
Minden egyes csapatra igyekszünk a lehető legjobban felkészülni. Támadásokból, védekezésekből, pontrúgásokból, egyéni kvalitásokból és volt olyan mérkőzés, ahol egy-egy klasszis teljesítmény nehezítette meg a dolgunkat, vagy a saját hibáink. Ezekből próbálunk tanulni, komoly hangsúlyt fektetünk a videózásra és ez alapján készülünk edzésen, illetve a saját repertoárunkat bővítjük, mind támadásban, mind védekezésben és a mentális kérdésekkel is csapatszinten vagy ha kell egyénileg is foglalkozunk. Így próbáljuk ezeket a nehézségeket megoldani.

Az alapszakasz elúszott, ezen már kár rágódni, viszont van még esély az Alsó-házban javítani. Mire lesz szerinted szükség, hogy addigra átszakadjon a gát?
Én nem így gondolkodom! Tudtuk az elején, hogy nagyon nehéz lesz bentmaradni, tudtuk, hogy bizonyos csapatok ellen lehet esélyünk, de összképileg mindenben előttünk járnak. Kár, hogy bizonyos meccseken meg is volt a lehetőségünk, de kicsúszott a kezünkből. Csoda kellett volna ahhoz, hogy a ne az Alsó-házba kerüljünk, de az alapszakaszból még hátralévő mérkőzéseket arra használjuk, hogy tanuljunk, fejlődjünk, illetve, hogy a futsal minden egyes szegmensében előrébb lépjünk. Ezekből mindre szükségünk lesz. A saját játékunk színesítésére, az önbizalom, a hit növelésére és ezek alapján a jobb teljesítményre, kevesebb egyéni hibára. Amennyiben tudunk tanulni az alapszakasz mérkőzéseiből, akkor még taktikusabb játékra és több gólra – ami az egyik legnagyobb hiányosságunk sajnos – van kilátás!

A legutóbbi DEAC elleni nyilatkozatod elég lelombozó volt és azt mondat több kérdőjel is van benned, sok mindent át kell gondolni. Mire gondoltál itt, mi fogalmazódott meg benned?
A tabellán való elhelyezkedésünk és az alapszakaszban eddig mutatott játék alapján azt gondoltam, hogy egy olyan mérkőzés lesz, ahol reális esélyünk van a pontra, pontokra és ez sajnos nagyon nem úgy történt. Nem kaptunk ki ennyire a Nyíregyházától, a Berettyóújfalutól, a Kecskeméttől, úgyhogy ez egy óriási arconcsapás volt! Nagyon sok mindenen gondolkodom, gondolkodtam, nem kizárt, hogy változtatnunk kell a felkészülésen, taktikai dolgokon, illetve sajnos a mentális felkészülésen és a kommunikáción. Ez mind az én felelősségem, teljesen egyértelmű, ugyanakkor személyi változások is fölmerültek csapat szinten. Nagyon tisztelem a játékosaimat és az NB II-höz képest léptünk egy szintet edzésekben, időintervallumokban, futsal iránti elköteleződésben, de hiányérzetem van ezen az oldalon is, úgyhogy ebből adódóan merültek föl kérdőjelek bizonyos személyekkel kapcsolatban, ám mindezeken még gondolkodunk.

Tekintve, hogy még csak most léptünk át az alapszakasz felén szerinted mikor jöhet el az a pont, ami meghozza a várva várt sikert? Mi kellene ehhez?
Nagyon várjuk azt a bizonyost, amit még nem tudunk pontosan megfogalmazni, hogy micsoda! Realistának és optimistának kell lennünk, ez szerintem jellemző ránk, a vezetőségre, a stábunkra, dolgozni, dolgozni, dolgozni kell! Amit az előző kérdésekhez is megfogalmaztam kérdőjeleket, észrevételeket, ezek alapján átgondolni, felülírni, olyan irányvonalakat, ami taktikai, mentális kommunikációs, akár egyéni bánásmód, amik miatt egyelőre ilyen eredményeink születtek és ezekkel a változtatásokkal kell nekivágnunk a hátralévő alapszakasznak, majd azt újfent felülvizsgálni a visszajelzések és az eredmények tükrében és nekivágni a rájátszásnak. Elcsépelt szlogen, de igaz, hogy minden egyes mérkőzés döntő jellegű lesz, mivel ugye bónusz pontokkal érkeznek a csapatok a helyezések alapján és ott bármi megtörténhet. Elég csak megnézni az elmúlt két év Alsó-házi rájátszásait, akkor szembetűnő, hogy volt, aki utolsó helyen ment be, mégis benn maradt, de volt olyan is, aki sok extra ponttal érkezett, mégis kiesett, szóval egy élet-halál harc kezdődik majd akkor!

Köszönöm, hogy rendelkezésre álltál és sok sikert Kuvait ellen!
Köszönjük szépen!