Női röplabdásaink a múlt hétvégén elszenvedett első vereséget követően, a hétközi Magyar Kupa nyolcaddöntőjében is vesztes félként hagyták el a pályát. Ez utóbbi összecsapás végkimenetele azonban nem okozott annyi bosszúságot, mint a székesfehérvári, hiszen az Extraligás Kaposvár mégiscsak más szintet képvisel az NBI-es alakulatokhoz képest.
Ennek megfelelően a szerdai mérkőzéshez való hozzáállás hűen tükrözte a pillanatnyi prioritásokat – azaz a Gödöllő elleni meccs előrébb való, mint a Kaposvár elleni. A Pest megyei gárda volt a legfőbb riválisunk a tavalyi szezonban, mondhatni egyfajta mumusként vannak jelen a mindennapjainkban. A gödöllőiek idén még szettet sem vesztettek, viszont a nagy riválisok – a Fehérvár és mi – még csak most következnek.
Az esélyeket illetően nehéz lenne megmondani, hogy ki is a ma este favoritja. Egy dolog biztos: ízig-vérig rangadóban lesz részünk!
A mérkőzés november 13-án szombaton 19:00-kor veszi kezdetét, a helyszín pedig a Testnevelési Egyetem „D” Terme lesz.
Hajrá lányok, hajrá TFSE!