Az előző idényben Boros Zoltán fiai elképesztő menetelést mutattak be. A 2022/23-as bajnokságban volt, hogy zsinórban 11 alkalommal diadalmaskodtak és még ez sem volt elég a biztos dobogóhoz. A zárófordulóban a szintén 3. helyre pályázó ELTE Fortis-szal csaptak össze és a mindent eldöntő bronzmeccsen végül 82-92-re győztek. Reméljük ebben a szezonban is hasonlóan szép eredménnyel büszkélkedhetnek majd, lássuk is, hogy hogyan fog kinézni a keret!
Maradtak
- Balsay István – Edzőin tanul egyetemünkön és ez lesz a harmadik éve amit a csapatban tölt.
- Horváth Gergely – Tavalyi évben csapatkapitány volt, idén viszont keresztszalag szakadás miatt nem számíthatunk rá. Ott van edzésen és segíti a munkát, ezen felül az U16 A és B vezetőedzője. 6 éve oszlopos tagja a keretnek.
- Keresztesi Dávid – Kezdő irányító, nemrég végzett msc edzőin, már 2 éve erősít bennünket.
- Körömi László – Harcedzett centerünk már 3 éve pattogtat nálunk, édesapja a TFSE buszflotta egyik vezéregyénisége.
- Nagy Dániel – Szintén TF-es hallgató, 2 éve tagja a csapatnak.
- Pozsik Zsombor – YouTube-ról költözött a parkettára. Rekreáció szakos hallgatónk is 2 éve van csapattal.
- Rátkai Bálint – Többekhez hasonlóan 2 éve érkezett, szintén TF-es hallgató.
- Szlávik Bence – Harmadéves osztatlanos hallgatónk és pont ugyan ennyi ideje van a csapatban is.
- Tombor Gergely – Bencével ellentétben ő már negyedéves osztatlanon, de ugyanakkor érkezett.
- Velkey József – Harmadéves kosárlabda edzőin lévő játékosunk, aki 3 éve tagja a felnőtt keretnek.
- Vígh Marcell Péter – Kezdő centerré avanzsálódott az elmúlt szezonban, ez lesz a második éve nálunk.
Érkezők
- Antal Márton – Végzős gimnazista, aki az Óbudai Kaszásoktól került át hozzánk. A felnőtt csapat mellett U20-ban is számíthatunk rá.
- Alcser Dániel – A szolnoki nevelésű játékosnak nem idegen a terep, ugyanis másodéves az edzői képzésen itt a TF-en.
- Woditsch Tamás – Minden tekintetben új érkezőnek számít. A Soproni Kosárlabda Sportiskola neveltje most kezdi első évét a TF-en.
- Vámos László – Harmadéves levelezős hallgatónk is edzői képzésen van, komoly NB I/B Piros csoportos rutinnal rendelkező játékos.
- Kis Levente – Tamáshoz hasonlóan neki is első éve lesz úgy az egyetem, mint a csapatban. Korábban Cegléden nevelkedett.
Boros Zoltán által vezetett gárda most pénteken (10.06.) játssza első mérkőzést a Gödöllői SK ellen. Érdekesség, hogy Körömi Laci testvére az ellenfél együttesében szerepel. Az előző idény nyitómérkőzésén 81-62-re tudtak nyerni hazai porondon a Malév ellen és reményeink szerint hasonlóan szépen alakul az idei is! Ellenfelünk tavaly a „B” csoportot erősítette, ahol 26 meccsből 12 alkalommal győzött és 14-szer szenvedett vereséget, végül a dobogó 9. fokán zárt a 14 csapatból.
NB II. Közép A – 2023.10.06. 20:30
TFSE – Gödöllői SK
Dr. Koltai Jenő Sportközpont, Budapest
Sok sikert srácok, hajrá TFSE!