Kosárlabda Női NBI/A

Parázs meccset játszottunk Szekszárdon

Szerda este az Atomerőmű KSC Szekszárd csapata fogadta a TFSE-MTK hölgyeit. A találkozót megelőzően tudhattuk, hogy nem vár ránk könnyű mérkőzés, ám ahogy eddig is, most is nyerni akartunk.

A pontgyártást a hazai csapat kezdte, viszont nagyon jó ritmusú játékunkkal, hamar át tudtuk venni az irányítást. Papírformát meghazudtolva játszottunk, így sikerült még a negyed vége előtt nyolc pontos vezetést kialakítanunk. Ezt a vezetést meg is tartottuk a játékrész végéig, így az első negyedet mi nyertük, 23-15-re.

A második negyed elején is tartott még a lendület, ezáltal tizenhárom pont is volt a két együttes között.(31-18) A nagypihenőt megelőző három percben tudta megkezdeni a felzárkózást a házigazda és egy 12-0-ás szériával ki is tudtak egyenlíteni a félidő előtt. A negyed végét jelző dudaszó előtt viszont, Studer Ágnes büntetői 40-38-ra módosították az állást.

Félidő: 40-38

A harmadik felvonás elején Alisia Jenkins és Bernáth Réka tripláival hamar visszavettük a vezetést. Nagyjából négy perc elteltével ismét rajtunk voltak a hazaiak és két sikeres duplával át tudták venni az irányítást.(47-46) Ettől a pillanattól kezdve, a szekszárdiak sem engedték a kezükből az előnyt. Óriási küzdelem jellemezte ezt a szakaszt, ahol 55-52 után kezdte el növelni érdemben a különbséget a Szekszárd. A duda nyolc pontos hazai vezetésnél érte a feleket.(62-54)

A végső negyedben szuperül menedzselte előnyét az Atomerőmű csapata, így hiába nyertük meg a negyedet, a mérkőzés győztese az Atomerőmű KSC.

Végeredmény: 81-75

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!