Atlétika Paralimpia

Paralimpiai 2024 – Ekler Luca ma 400 méteren versenyez

Ekler Luca utolsó versenyszámában készül rajthoz állni, ezúttal 400 méteren fog versenyezni ma este 21.37-kor!

Ekler Luca T38-as kategóriában múlt héten 5. helyen végzett a 100 méteres síkfutásban, majd tegnap megvédte paralimpiai bajnoki címét távolugrásban. Most utolsó számában, a 400 méteres síkfutás előfutamában fog versenyezni. Ráadásul, ha hinni lehet az előrejelzéseknek, akkor ma sem számíthat jobb időre. mint tegnap. Ezzel kapcsolatban korábban úgy nyilatkozott: „Már hétfőn láttam, hogy a távol és a 400 méter döntőjére esőt jósolnak, úgyhogy készítettem magam az esős ugrásokra. Edzéseken ezért gyakorolunk esőben is, bármilyen idő van, kimegyünk, mert nem lehet tudni, hogy egy paralimpiai döntőben éppen milyen idő lesz.”

Luca tavaly épp Párizsban szerezett aranyérmet 400-on a Világbajnokságon és előtte 2021-ben a bydgoszczi Európa-bajnokságon is a dobogó tetejére állt. Jelen állás szerint az egyik legjobb idővel (59.74) rendelkezik, csak a kolumbiai riválisnak van 0.3-del jobb. Azonban a mezőny jelentős része alig marad el mögöttük egyetlen másodperccel, így rendkívül szoros futamra számíthatunk, melyben Luca a második körben fog futni. A menetrend ugyan az lesz mint 100-on, az első 3 és a két legjobb idővel rendelkező jut be a holnap esti döntőbe.

Sok sikert Luca!

Fotó: Szalmás Péter/MPB