Férfi NBII Futsal

Parádés gólok, megőrzött veretlenség!

Férfi futsalcsapatunk a középmezőnyt erősítő Tihanyi FC gárdáját látta vendégül hétfő este során. A tét a veretlenségünk megőrzése volt!

Fotó: Borhi Mihály – TFSE

Nem sokat teketóriáztunk, egyből letámadtuk a tihanyiakat és Petroff Norbi kétszer is nagyon közel állt a gólhoz, azonban ez elmaradt. A kezdeti lendület nem hagyott alább később sem, de a Balaton-partiak kezdtek magukhoz térni. Komoly helyzetbe ugyan nem kerültek, viszont hátul meg kellően szervezettek voltak, így egy idő után kénytelenek voltunk távoli lövésekkel operálni. A 8. percben aztán egy bedobást követően Greguss Richárd találta el kapásból a labdát, ami a bal alsó sarokban jutott a hálóba (1-0).

A folytatásban igyekeztünk újabb és újabb találatokat szerezni, megnyugtatva ezzel magunkat. Sajnos nem sikerült áttörnünk a vendégek védelmét, ők viszont egyre többször kerültek közel az egyenlítéshez. Először csak kapufáig, de aztán a gólig is eljutottak, így 1-1-es állásnál mehettek pihenni a felek.

A második játékrésznek egy kapuscserével vágtunk neki – Nagyistván Balázs váltotta Kardos Bálintot. Nem kellett sokat várni a következő nagy villanásig, ugyanis alig öt perc elteltével Papp Zsombor lőtte ki a léc alját, visszaszerezve ezzel a vezetést a mieink javára (2-1).

A tihanyi alakulat még ekkor is tudott valamelyest javítani a játékán, de a mieink folyamatosan résen voltak. Minden egyes apró, jó megmozdulást taps övezte a kispadról, ami nagyon felemelő érzés volt minden TFSE szimpatizáns számára. A fordulópontot végül a 33. perc hozta, ekkor egy újabb hatalmas gól született. Fritz Attila kapta bal szélen a labdát, majd külsővel vette be a hosszú sarkot (3-1). Rá nem sokkal Papp Zsombi duplázott, amivel ki is alakult a végeredmény.

Végeredmény: TFSE-BESTRONG – Tihanyi FC  4-1 (1-1)

Ezzel véget ért az alapszakasz első köre, a vezető pozíciónkat pedig továbbra is őrizzük. Folytatás két hét múlva, hazai pályán a Haladás II. VSE ellen.

Hajrá srácok, hajrá TFSE!!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!