Vívás

Országos bajnoki címek, hihetetlen teljesítmények – Kadet Kard OB 2022

Azt bizonyára már minden TFSE szimpatizáns tudja, hogy kardvívó berkeken belül egészen különleges polcon említik kék-fehér alakulatunkat. Patócs Ákos és fiatal tanítványai közös munkája időről időre meglepetéseket és kiugró teljesítményeket eredményez. Nem volt ez másként a most hétvégén lezajló Kadet Kard Országos Bajnokságon sem.

Hanzély Zsombor egészen elképesztő formát fogott ki az Országos Bajnokságra.
Fotó: Tumbász Hédi

Népes mezőny (74 nevező) gyűlt össze az egyéni mezőny szombati megmérettetésére, közülük heten a TFSE-ből érkeztek. A csoportkör küzdelmei után Hanzély Zsombor, Vajda Oszkár, Csoba Botond, Varga Dominik, Both Márk, Szávó Tamás és Vereckei Ákos is továbbjutónak mondhatta magát, így teljes palettával várhattuk az egyenes kieséses szakaszt. A legjobb 64-ből Szávó, Csoba, Vajda és Hanzély menetelt tovább, igaz utóbbi második számú kiemeltként, ellenfél nélkül jutott a 32-es táblára.

Fotó: Tumbász Hédi

A következő körben Szávó Tamás a GEAC-os Mányával szemben ugyan alulmaradt, de a többiek (Csoba, Vajda, Hanzély) egyaránt bejutottak a nyolcaddöntőbe, majd a negyeddöntőbe is. A legjobb 8 küzdelmeiben Csoba Botond 15–13-ra múlta felül a 3. helyen kiemelt Péch Kornélt (KVSE), míg Vajda Oszkár és Hanzély Zsombor egymás között döntötte el a továbbjutás sorsát (Hanzély nyert 15–13-ra). Az elődöntő közdelmeiben Csoba és Hanzély vívott csatát a fináléba kerülésért, ahova végül Hanzély jutott 15–10-el.

A felszabaduló öröm pillanata!
Fotó: Tumbász Hédi

Tétjéhez méltóan a döntő hozta a legkiélezettebb összecsapást, hiszen Hanzély Zsombi 13–14-ről tudott fordítani a vasasos Bíró Huba ellen, megszerezve ezzel az U17-es országos bajnoki címet. Fiatal sportolónk így fogalmazott a győzelmet követően: “Nagyon örülök az aranyéremnek, egész nap jól ment a vívás, igaz, a döntő igencsak izgalmas lett. Eddig szépen alakult a szezon, jó esélyem van arra, hogy ott legyek a korosztályos világversenyeken, melyeken nagyon szeretnék sikeresen szerepelni.”

Az U17-es bajnok, Hanzély Zsombor!
Fotó: Tumbász Hédi

Végeredmény: 1. Hanzély Zsombor (TFSE, edző: Patócs Ákos), 2. Bíró Huba (Vasas), 3. Csoba Botond (TFSE) és Dallos Benedek (Vasas), 5. Kiss Benedek (Gödöllő), 6. Vajda Oszkár (TFSE), 7. Fülöp Zsombor (KVSE), 8. Péch Kornél (KVSE). A döntőben: Hanzély-Bíró 15:14.

Aki azt hitte ezzel a sikerrel már vége volt a hétvégi ámulatnak, az tévedett… A vasárnapi csapatbajnokság ugyanis jócskán tartogatott még eufórikus pillanatokat a mieink számára.

2022.01.16. – Ezt a napot egy ideig biztosan nem fogják elfelejteni vívóink.
Fotó: Tumbász Hédi

Az alábbiakban a Magyar Vívó Szövetség beszámolóját olvashatjátok:

A férfiak fináléjába a favoritnak számító TFSE mellett az a KVSE jutott, amely az elődöntőben a vártnál talán kicsit simábban győzte le a Vasast, amely soraiban tudta az előző napi egyéni ob ezüst- és bronzérmesét. A döntőben viszont csak helyenként tudta megszorítani a TFSE-t, melynek kispadján “vendégművész”, Dávid László ült. A debreceni mester a TE-n kollégája Patócs Ákosnak, aki betegsége miatt nem tudott ott lenni a hétvégén az országos bajnokságon.

BAJNOKCSAPAT!
Fotó: Tumbász Hédi

Hogy a “beugró” milyen odaadással végezte munkáját, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Tbilisziben éppen Vk-nyolcaddöntőt vívó tanítványát, Battai Sugit sem nézte a streamen, mivel egyidőben vívta asszóját a csapatfináléval… A TFSE végül 45:32-re nyert, Hanzély Zsombor tehát az egyéni után a csapat aranyát is hazavihette, Patócs Ákos pedig a telefonon keresztül így kommentálta a történteket. “Máris jobban lettem valamivel…! Megérdemlik a srácok az aranyérmet, most lettek először csapatban országos bajnokok. Ráadásul egy korosztállyal alacsonyabban éppen a KVSE-től kaptunk ki, sikerült visszavágnunk!”

A dobogó tetetjén
Fotó: Tumbász Hédi

Kadet férfi kardcsapat, Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok, 15 induló. Végeredmény: 1. TFSE (Csoba Botond, Hanzély Zsombor, Szávó Tamás, Vajda Oszkár, edző: Patács Ákos), 2. KVSE, 3. Vasas, 4. BVSC, 5. Vasas 2, 6. KVSE 2, 7. Törökbálint, 8. BVSC 2. A döntőben: TFSE-KVSE 45:32.

Az egyéni versenyek részletes eredményeit ITT, a csapatversenyét pedig ITT érhetitek el.

Versenyzőinknek és edzőjüknek jár a kalapemelés és a gratuláció! Elképesztő munka, fantasztikus bravúr, így tovább fiúk!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!