BLSZ I-es focistáink újabb fantasztikus teljesítményt mutattak be, miután az erős kerettel rendelkező Flotta gárdáját verték meg, és ezzel kiejtették őket a Budapest Kupából.
A bajnokságban közvetlen mögöttünk álló Flottával kerültünk szembe a Budapest Kupa nyolcaddöntőjében. Korábban Céró Bálint a csapategységünkben és a futási teljesítményünkben látta a különbséget, mely a javunkra dönthet.
A viadalt legjobban Gaal Michael Ambrose kezdte, miután már a 7. percben megszerezte a vezetést számunkra. Borgulya Gábor repesztett el a szélen, rázta le védőjét, majd adta be a labdát, amely megpattant és a hosszún érkező Gaalnak nem okozott gondot a befejezés.
Ezt követően kisebb hibák voltak mindkét félnél, melyeket a másik gárda próbált kihasználni, de újabb gól nem született a nagyszünetig. A második etapban keményen ostromolták a hazaiak a kapunkat, de mindig volt egy blokkoló láb, így remek védekezésünkkel ki tudtuk húzni kapott gól nélkül a találkozót.
Hatalmas sikert arattunk, így már a legjobb nyolc között vagyunk a Budapest Kupában. Innen már csak egy lépés választ el minket az elődöntőktől, mellyel a jövő évi Magyar Kupa főtáblás indulást is megszereznénk. Rég nem látott lehetőség kapujában állunk, akár magasabb osztályú ellenfelek is a Csörszre látogathatnának jövőre!

Céró Bálint a következőképp fogalmazott a derbivel- és az előttünk álló kihívásokkal kapcsolatban:
„Gaal Michael Ambrose szemfüles gólja fontos volt a találkozó elején. Nehezen pótoltuk a nyolc hiányzónkat, nem tudtunk úgy frissíteni, mint ellenfelünk, így a második félidőben a kezdeményezés náluk volt, de ez helyzetekben nem tudott megmutatkozni, mert nagyon jól álltunk a lábunkon. Ez a továbbjutás abszolút csapatsiker volt, ez azt jelenti, hogy a 18 játékosunkon kívül még van 5 olyan focistánk, akik bebizonyították, hogy lehet rájuk számítani. Nagyon fontos lépcső lehet, ha négy közé tudnánk jutni, hiszen jövőre Magyar Kupa főtáblát jelenthetne, így izgatottan várjuk a holnapi sorsolást.
Mindent megteszünk, hogy a lehető legjobban felkészüljünk a következő bajnoki derbinkre a REAC ellen. Reméljük, felépülnek addig a sérültjeink, betegeink és az adminisztratív okok miatt hiányzók is elérhetőek lesznek, reméljük több játékosra számíthatunk.”

Nincs megállás, ugyanis pénteken az éllovas REAC gárdáját fogadjuk a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban. Semmiképp sem feltett kézzel futunk ki a pályára, miután eddigi egyetlen döntetlenüket is ellenünk szenvedték el a nyitófordulóban.
Budapest Kupa, 3. forduló
Flotta 2001 SE – TFSE 11Teamsports 0–1 (0–1)
Gólszerző: Gaal Michael (7’)
2025.02.14. (péntek) – 19:30
Dr. Koltai Jenő Sportközpont
TFSE 11Teamsports – REAC
Gratulálunk, csak így tovább!
Fotó: Borhi Mihály
Tabella: MLSZ