NB II-es kéziseink veretlen vasárnapja vegyes érzéket vált ki. A lányok extra teljesítménnyel múlták fölül rangos kihívójukat, míg a fiúk döntetlent játszottak a korábbi sereghajtó ellen itthon.

Egymást érték a kézi meccsek vasárnap napközben a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban. Elsőként 11 órától Ujvári Bencéék fogadták az akkor még sereghajtó Lipót Pékséget és bár jó rajtot vettünk az első félidőben, az utolsó másodpercek sorsdöntőnek bizonyultak.

A második felvonásnak 18:17-ről futottak neki a csapatok, de hiába volt nálunk az előny, esetenként 4 gólos is, folyton zárkóztak a vendégek és ez okozta a “vesztünket”. Az 58. percben még 2 találattal vezettünk, majd az 59. elején érkezett a figyelmeztető, 11 másodperccel a lefújás előtt pedig az egyenlítés, így a korábban a tabella alján kullogó Lipót Pékség értékes ponttal távozott a Csörszről.

NB II. (A-B) Felsőház
TFSE – Lipót Pékség 32:32 (18:17)
Délután már a hölgyekre hárult minden figyelem, akikkel kapcsolatban úgy is fogalmazhatnánk, hogy az esélytelen nyugalmával léptek pályára a korábbi listavezető, volt NB I-es és NB I/B-s játékosokkal teletűzdelt Sárvár ellen.

Úgy kezdődött a párharc, ahogy az várható volt, több gólos vendég előnnyel, ami szépen lassan elfogyott és a nagyszünetre már TFSE-s vezetéssel vonulhattunk. A második felvonásban dőlt, borult a pálya, egymást érték a hazai gólok és az óriási küzdeni akarás odáig vezetett, hogy végül 14 góllal tudtunk nyerni itthon!

NB II. (A-B) Felsőház
TFSE – Sárvárfürdő Kinizsi SE 34:20 (14:11)
Herbert Krisztiánék elképesztő bravúrja miatt a Sárvár elvesztette elsőségét a tabellán, míg a lányok maradtak a 6. helyen. Következő ellenfelük a közvetlen előttük álló Celldömölk lesz, akik az előző körben 33:21-re kaptak ki a Szentendrétől. Reméljük a lányokban tovább él majd a most hétvégén mutatott harciasság és újabb győzelemnek örülhetünk majd itthon!
Női NB II. (A-B) Felsőház (04.05).
TFSE – Celldömölki VSE
Dr. Koltai Jenő Sportközpont
A srácok combos kihívás előtt állnak, ugyanis az NB I/B-be visszavágyó Tatai AC-val néznek farkasszemet. A jelenlegi éllovas eddig mindkét mérkőzését megnyerte, a mieink pedig most is döntetlennel zártak, amivel viszont ebben a fordulóban kiegyeznénk.
Férfi NB II. (A-B) Felsőház (04.05).
TFSE – Tatai AC
Dr. Koltai Jenő Sportközpont