Futsal Női NBI

Nyernünk kell!

Futsalos hölgyeink a múlt hét során elkezdték a rájátszás küzdelmeit és egy harcos találkozón végül 2-1-es arányban vereséget szenvedtek a Tolna csapatától. Különösen fájó volt ez, hiszen az utolsó előtti percben találtak be a tolnaiak, amire már egész egyszerűen nem volt idő reagálni.

A találkozó képe egyébként egy igazságos döntetlent vizionált, bár valamelyik csapatnak mindenképp nyernie kellett, de aggodalomra semmi ok, mert a mutatott forma alapján lehet bizakodni, de a győzelemhez a helyzeteinket ki kell használnunk.

Az alapszakasz során egy meglepetés döntetlen mellett egy héten belül kétszer is sikerült öt gólt lőni nekik, szóval a győzelem receptjét azt ismerjük és ennek mindenképp erőt kell adnia, hiszen amennyiben nem sikerül diadalmaskodnunk, abban az esetben nagy valószínűséggel a Budaörs ellen játszunk majd a 3. helyért. A DEAC nem sok kétséget hagyott az első összecsapáson, ami ugyan még nem dőlt el, de egy ilyen erődemonstráció után nem maradt sok reménykedni valója a budaörsieknek.

Ami pedig minket illet a második találkozó március 28-án vasárnap, 17:00-kor kezdődik.

Hajrá lányok!!

Hajrá TFSE!!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!