Férfi kosarasaink az NBII keresztjátékának első fordulójában hazai környezetben fogadták a Keleti csoport 1. helyezettjét, a NYÍKSE együttesét. Az utolsó pillanatig kiélezett összecsapáson végül a vendég nyíregyháziak jöttek ki győztesen, ennélfogva előnyből várhatják a visszavágót.
A nyírségiek fórja azonban mindössze hét pont, a párharcok pedig a két mérkőzés összesített eredménye alapján dőlnek el, így mindenképpen pazar mérkőzésre van kilátás!
Az első találkozón tapasztaltak kapcsán és a továbbjutási esélyeinket illetően csapatunk játékosát, Pataki Leventét kérdeztük, aki elsősorban a nyíregyháziak elképesztő fizikális teljesítményét emelte ki:
„Már az első negyedben éreztük, hogy kemény meccs lesz. Amikor a mi kulcsjátékosaink már kezdtek fáradni, akkor ők képesek voltak megújulni és kihasználni a hibáinkat.”

A visszavágóval és a továbbjutással kapcsolatban megjegyezte, hogy abszolút bizakodó a csapat és emellett a saját ambícióira is kitért:
„Úgy gondolom, minden esélyünk megvan a továbbjutásra, hiszen ez a különbség egyáltalán nem ledolgozhatatlan. A találkozó érdemi része hét pontos vezetésnél fog kezdődni. A magam részéről pedig boldog lennék, ha egy-két hárompontossal hozzá tudnék járulni a csapat továbbjutásához!”
A srácok pénteken 19:00-ás kezdéssel Nyíregyházán lépnek pályára, ahol céljuk a továbbjutás. Ezt abban az esetben vívhatják ki, ha több, mint 7 ponttal legyőzik a NYÍKSE csapatát.
Hajrá TFSE!!