Judo

Nerpel Gergely világranglista elsőt verve lett 5. a budapesti Grand Slamen!

Egyesületünk fiatal cselgáncsozó reménysége, Nerpely Gergely a 90 kg-os mezőnyben volt érdekelt a budapesti judo Grand Slamen.

21 éves sportolónk első ellenfele a papíron erősebb ranglistás helyezéssel rendelkező észt Kaljulaid volt, akit alig két és fél perc harc után iponnal győzött le. Ezt követően, a legjobb 16 között a világranglistát vezető azeri Mehdiyev volt az ellenfél, akit meglepetésre sikerült legyőznie Gergőnek. A rendes játékidőben 1-1 wazari szerepelt a két sportoló neve mellett, továbbá 2 intés az azerinek, 1 pedig a mi fiúnknak. 4 perc alatt nem tudtak dűlőre jutni a felek, a hosszabbítás első percében azonban egy kérdéses wazarit Nerpelnek ítéltek meg a bírók, amivel legyőzte a jelenleg legmagasabban jegyzett cselgáncsozót.

A negyeddöntőben az a Parlati (olasz) következett, aki 20. a világranglistán. Gergőn érezhető volt a nyolcaddöntő maratoni jellege, így sajnos vereséget szenvedett a később ezüstéremig jutó riválissal szemben.

Következhetett a vigaszág, ahol először a világranglistán 12. helyen álló tádzsik Ustopiriyont kevesebb, mint 3 perc harc után ipponnal győzte le, majd a bronzmeccsen a ranglistán 2. helyezett Gviniashvili volt az ellenfél, aki 48 másodperc alatt pontot tett a vigaszági éremharc végére és megnyerte az összecsapást. Ezzel Nerpel Gergő 5. helyen zárt a rangos eseményen.

Gergő teljesítménye több, mint csodálatos volt a Grand Slamen, gratulálunk és sikeres folytatást kívánunk!