NB II-es férfi kéziseink a B csoport nyitómeccsét a VS Dunakeszi otthonában játszották. A fordulatokban gazdag mérkőzés örömteli és egyben szomorú véget ért, mivel a fiúk ugyan megnyerték a találkozót, ám a győztes gólt szerző Musztács Dániel sérülést szenvedett.

Hiába számított ismeretlen ellenfélnek házigazdánk találkozhattunk ismerősökkel a soraikban, többek között: Bognár Máté, Madár Balázs vagy Németh Tibor, akik az előző idényben még minket erősítettek. Számunkra kedvezően indult az összecsapás, az 5. perc elejére már 0:3-as előnyünk volt, de a 12. minutumra riválisunk átvette a vezetést. Szerencsénkre nem tudtak 1-2 gólnál jobban elszakadni és a félidő végén csupán 12:10 szerepelt az eredményjelzőn.
A folytatás már sokkal ígéretesebben alakult. A nagyszünet megtörte az ellenfél lendületét, nekünk pedig új lökést adott. A 35. percre sikerült kiegyenlíteni, majd kicsit később visszaszerezni a vezetést, amihez Bódy Botond kapusunk parádés védései is hozzájárultak. Sokáig nem történt érdemi változás, majd a hajrába fordulva megint fordult a kocka. Többször egállal álltak a felek, sőt még fél perccel a vége előtt sem jutottak dűlőre. Vezetőedzőnk időkérése a lehető legjobbkor érkezett és nem is maradt el a siker. Musztács lövése célt ért és ez már győztes találatnak számított. Amivel nem számolt senki az a komoly sérülés, amit Dani pár másodperccel a meccs vége előtt szenvedett. Játékosunknak ezúton is mielőbbi jobbulást kívánunk!
NB II. B csoport
VS Dunakeszi – TFSE 23:24 (12:10)
Magyarság Sportcsarnok, Dunakeszi
Vezette: Kovacsik, Polgár

Legeredményesebb gólszerzőnk Bohuniczky Bátor lett 5 találattal, de mindössze egyel maradt el mögötte Molnár Kolos, Bernáth Bence és a győztes gólt szerző Musztács Dani is. A fiúk ezen a hétvégén hazai porondon lépnek pályára a Budakalászi SC ellen, aki döntetlennel kezdte az idényt.
Gratulálunk a győzelemhez srácok!