Férfi NBII Kosárlabda

Nem sokon múlott!!

A Kosárlabda NB II. KÖZÉP A csoportjában szereplő fiaink a 16. fordulóban hazai pályán fogadták a Budafok csapatát. A vendégek a tabella első, mi pedig a harmadik helyéről vártuk a találkozót.

A bajnokság eddig eléggé kaotikusan alakul, hiszen vannak csapatok, akik csupán 8 lejátszott mérkőzéssel rendelkeznek és vannak olyanok is, akik már 15-nél járnak. Ez utóbbi tábort erősítik fiaink. A budafokiak eddigi mérlege 10/0, mi pedig 12/2-vel álltunk az összecsapást megelőzően.

Sajnos mindjárt az elején egy 9-0-ás rohammal sikerült a vendégeknek egy magabiztos előnyt kialakítaniuk, ráadásul mind a háromszor pont ugyanonnan a szélről sikerült betalálniuk.

A kezdés tehát finoman szólva sem alakult úgy, ahogy azt mi elterveztük, de gyökeres változást a játékunkban nem igazán tudtunk véghez vinni, viszont a különbség tíz pontnál nagyobbra nem duzzadt.

A folytatásban a két csapat teljesítménye elléggé hullámzóan alakult, hol nekünk hol nekik voltak jobb periódusuk, de összességében a Budafok így is kiegyensúlyozottabb volt.

Az első félidőben 13 pont volt a két csapat közti differencia, ami ugyan volt korábban 20 is, de valamelyest sikerült magunkat felrázni. Ezt a lendületet pedig sikerült átmentenünk a következő játékrészre is és egy stabil védekezéssel, plusz a jó támadásokkal, először 3, majd 2 pontra is sikerült felzárkóznunk.

Az utolsó negyedre kanyarodva már tudni lehetett, hogy apróságok fognak dönteni a győztes kimeneteléről. Ez a feszültség kihatott mindkét csapat játékosaira, de a mieink sajnos több kisebb hibát is elkövettek. Annak ellenére, hogy a hosszabbításért mi vezethettük az utolsó támadást, sajnos nem tudtunk élni a lehetőséggel és végül két ponttal alulmaradtak a srácok.

Végeredmény: TFSE – Budafok (76-78)

A mérkőzés alakulása: (17-27, 18-21, 22-14, 19-16)

A találkozót követően, csapatunk oszlopos tagja, Félix Ákos értékelt:

„Tudtuk, hogy a Budafok egy nagyon magas színvonalat képviselő csapat, ezért csak úgy volt esélyünk győzni, hogy mindenki 110%-ot ad bele a meccsbe. Sajnos az első félidőben még nem sikerült felvennünk a tempójukat, ami egyértelműen egy osztállyal feljebbi. Mire ezt megtettük már 20 ponttal vezettek és innen kellett visszakapaszkodnunk, ami a csapatmunkának köszönhetően sikerült is, viszont ez sok energiát emésztett fel, aminek következtében a vezetést már nem tudtuk átvenni. A vereségtől függetlenül én nagyon büszke vagyok a csapatra, a célunk pedig továbbra is változatlan, bejutni a rájátszásba, amihez az első 2 hely valamelyikét kell megszereznünk.”

A srácok a következő fordulóban ismét hazai környezetben lépnek majd pályára, az ellenfél pedig a Közgáz csapata lesz!!

Hajrá srácok!!

Hajrá TFSE!!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!