Futsal Női NBI

Nem sikerült a döntőbe jutás!

Futsalos hölgyeink az NB1 rájátszásának első mérkőzésén 2-1-es vereséget szenvedtek a Tolna-Mözs csapatától, így az idegenbeli visszavágón csak a győzelem jöhetett szóba a bajnoki címről dédelgetett álmok szempontjából. (A párharcok az egyik fél második győzelméig tartanak.)

A mérkőzést az elvárásoknak megfelelően kezdtük és a 7. percben Pádár Anita révén meg is szereztük a vezetést. Anita ezzel a találatával már 26 gólnál jár az idei szezonban és vezeti a bajnokság góllövőlistáját.

Sokat azonban nem kellett várni a hazaiak válaszára. A 14. percben kiegyenlítettek a tolnaiak, gólszerzőjük Nagy Noémi volt. A szünetig több találat nem esett, így döntetlennel mehettek pihenni a csapatok.

Első félidő: TOLNA-MÖZS – TFSE-SZERTARSPORT.HU (1-1)

A második játékrész elején a mieink határozottabbak voltak és a múltkorival ellentétben az izgulásnak, kapkodásnak komolyabb jelét nem lehetett látni. Ennek ellenére a 30. percben a hazaiak megszerezték a vezetést, így nekünk muszáj volt valahogy kiegyenlíteni, hogy legalább hosszabbításra mentsük a mérkőzést. Ez pedig szerencsére össze is jött, Folk Zsuzsi egyenlített ki öt perccel a lefújás előtt. Az állás nem változott már a rendes játékidőben (2-2), így jöhetett a hosszabbítás.

Itt azonban viszonylag gyorsan eldőlt a sorsunk, ugyanis az újabb kettő tolnai találatra csupán egyszer tudtunk válaszolni. Harmadik gólunk szerzője a sérülésből visszatérő Gruber Brigi volt.

Végeredmény: TOLNA-MÖZS – TFSE-SZERTARSPORT.HU (4-3)

A Tolna együttese tehát bejutott a bajnoki döntőbe, ahol a DEAC lesz majd az ellenfelük, mi pedig a tovább harcolhatunk a 3. helyért a Budaörs ellen!

A találkozót követően Folk Zsuzsi osztotta meg a gondolatait velünk:

„Igazaból nehéz bármit mondani… Az egész éves munkánk két meccs alatt ment tönkre és ebben a versenykiírást is hibásnak érezzük. Hosszú ideje dolgozunk a lehető legjobb eredményekért, majd megérdemelten zárjuk a második helyen az alapszakaszt és ezt követően két meccsel hirtelen mindennek vége. Döntetlen szagú meccs volt a tegnapi, ahol a szerencse is közrejátszott a Tolna javára.
A betegségek, a sérülések és a hiányzók ellenére is partiban voltunk, de mégsem mi jöttünk ki győztesen. Fel kell tudnunk nőni ahhoz, hogy minden apró hiba ilyenkor mérkőzéseket dönthet el. Természetesen megyünk tovább és a cél még ezek után is az érem, de ha bajnokságot akarunk nyerni jövőre, akkor ennél sokkal több kell!”

Ehhez sok sikert kívánunk és bízunk benne, hogy érmet akasztanak majd a lányaink nyakába!

Hajrá lányok!!

Hajrá TFSE!!