Szombat delután 17 órakor került megrendezésre a Női NB I/A rájátszás második körének harmadik mérkőzése. A TFSE-MTK és a Ludovika-FCSM Csata között mindent eldöntő harmadik mérkőzésre a Ludovika Arénában került sor.
Házigazdához híven ismét jól kezdett a Csata csapata, 12-3-as kezdő szériával adták meg a mérkőzés alaphangját. Ezt követően végig 10 egység körül tartották az előnyüket, ám az utolsó két percben Bernáth talált be kritikus helyzetekben, így a játékrész végére egy pontra jöttünk fel.
A második negyedben jól kezdtünk, ám a Csata nem adta könnyen magát, így három percen keresztül fej-fej mellett haladt a két együttes. 24-24-es állást követően, Herman és Katona kosaraival öt pontra meg tudtunk lépni a házigazdától. Átlépve a negyed felét fáradni látszottunk. Ezt Mányoky, Lelik és Zampare ki tudta használni, így a pihenőre már nyolc pont volt a Csata előnye.

Félidő: 41-33
A második félidőben ismét mi kezdtünk jobban, Katona és Németh pontjaival, az ötödik percre három pontra tudtuk csökkenteni hátrányunkat. Ezt követően a vendégektől Angyal Barbara találta meg többször is a kosár alját, így ismét egy kényelmesebb, 49-43-as vezetést tudott magáénak a Csata. A negyedvégi hajrában is kiváló formában kosarazó Katona és Németh mindent megtett azért, hogy szorosabb állással fordulhassunk majd a mindent eldöntő negyedre.
54-50-es állásról indulhatott neki a két csapat a végső tíz percnek. A továbbjutás érdekében mindent megtettek a felek, ám a döntő helyzetekben megremegni látszott a kezünk és ezt nagyon jól ki is használták a házigazdák és utolsó percre tíz pontra tudtak meglógni. Ekkor az idő szűke miatt már nem maradt kérdés a mérkőzés kimenetelével kapcsolatban. De mi ekkor sem dobtuk még be a törölközőt és az utolsó másodpercekig küzdöttünk, így a végső dudaszó hét pontos hazai győzelmet jelentett.

Végeredmény: 71-64
A rájátszás azonban még itt sem ért véget, innentől meccsben vagyunk még a hetedik helyért. Az ellenfél a PEAC-Pécs csapata lesz.