Férfi NBI Futsal

Nem lesz sétagalopp ez a hét sem

Élvonalbeli férfi futsal együttesünkre két idegenbeli bajnoki is vár ezen a héten!

A Norvégia elleni 4-2-es haldeni vereséggel véget ért a válogatott szünet és bizony a következő hét sem lesz egy sétagalopp Németh Péter számára, ugyanis hétfőn a Rubeola, csütörtökön pedig a DEAC vendégeként lépnek pályára.

Hétfő esti házigazdáikkal eddig kiegyenlített a számla, hazai porondon mindkét csapat nyerni tudott a másikkal szemben, ám a jelenlegi formát tekintve bátran kijelenthetjük, hogy a mieink nagyszerű formában várják az Alsó-ház második fordulóját.

Az első körben a srácok meglepetésgyőzelmet arattak a korábbi listavezető Aramis fölött itthon, bár a sikernek ára volt, ugyanis Petroff Norbert ismét sérülést szenvedett. A Rubeola eközben Nyírbátorba látogatott, ahol 8-3-ra kapott ki.

Nem szabad azonban Veresegyházig vágtázni a magas lovon, mert könnyen lehet, hogy ugyan az a meglepetés ér minket, mint nálunk az Aramist. Egyszer már botlottunk ellenük idegenben, ez most viszont nem fér bele!

Németh Péter: „Mérkőzésről mérkőzésre készülünk a rájátszásban, így tettünk az Aramis és így teszünk a Rubeola ellen. Úgy tekintünk erre, mint a bennmaradásért folytatott küzdelem legfontosabb csatájára. A szokásos módon készülünk ellenük, feltérképezzük az erősségeiket, a gyengeségeiket, úgyhogy egy nagyon koncentrált, motivált és taktikailag megfelelő hozzáállású csapatot szeretnék majd látni hétfőn és akkor el tudjuk hozni a 3 pontot!”

Férfi Futsal NB I. Alsó-ház, 2. forduló
Rubeola FC – TFSE-TENT Budapest (03.17. 20:30)
Dr. Koltai Jenő Sportközpont, Budapest

Fotó: Borhi Mihály – TFSE