Futsal Női NBI

Nem bírtunk korábbi döntős ellenfelünkkel!

A női futsal NB I. 5. fordulójának rangadóján nem tudtunk dűlőre jutni a Tolna-Mözs gárdájával, így döntetlennel kellett megelégednünk.

Eddig kiválóan szerepeltünk a bajnokságban, többször nyújtottunk extra teljesítményt, a tolnaiak otthonában azonban kemény csata várt ránk. „Idegenben jó az iksz” – tartja a mondás, ami jelenleg is nyugodt szívvel elmondható.

A találkozót eredményesen kezdtük, miután a második percben már Benkő Mónika révén előnyhöz jutottunk. A félidő előtt sikerült egyenlíteni a hazaiaknak, így nem dőlhettünk hátra. A második játékrész helyzeteket és különböző színű lapokat hozott, a gól viszont elmaradt, így beállt a végeredmény.

Viza Krisztián vezetőedző az alábbit nyilatkozta a tolnai viadalról:

„Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű feladatunk, bár több sérültjük is hiányzott ellenfelünknek, de külön kértem a lányokat, hogy 100%-kal álljanak oda. Jól kezdtük a mérkőzést, miután már a második percben megszereztük a vezetést. Ott kellett volna határozottabbnak lennünk, hiszen több helyzetünk is adódott. Ekkor tudtuk volna megnyerni a mérkőzést, utána a második félidőben már feltörhetetlen védelmet alkottak a hazaiak. Jó tanuló lecke volt nekünk, még nagyobb alázattal kell vennünk ezeket a meccseket. A két hét válogatott szünet hatása érződött a lányokon, kicsit fáradtak voltak. Ezért szép a futball, mert már javíthatunk is a DEAC ellen az újabb rangadón.”


A soron következő rangadónkkal kapcsolatban mesterünk így vélekedik:

„A DEAC ellen se egyszerű, mivel Benkő Mónika sérülése miatt nem tud játszani és Kota Gabriellára se számíthatunk véleményes második sárgája miatt. Tavaly is a legnehezebb helyzetekben működött a legjobban a csapat és idén is bízom ebben. Remélem, hogy frissek lesznek a lányok, ehhez mérten fogunk edzeni a héten, hogy megfelelően állhassunk oda. Mindenképp a 3 pont itthon tartására számítok.”

Női Futsal NB I., 5. forduló
Tolna-Mözs – TFSE-TENT Budapest 1–1 (1–1)
Gólszerzők: Kozma 15’, illetve: Benkő 2’

Jelenleg mi vezetjük a tabellát és a Tolna követ minket. A DEAC egy találkozóval kevesebbet játszott, így a képzeletbeli dobogó harmadik fokán áll. Veretlenül érkeznek hozzánk a debreceniek, bár az előző körben a Csepelt csak 1–0 arányban tudták megverni.

Női Futsal NB I., 6. forduló
TFSE-TENT Budapest – DEAC
2024.11.03. 17:00
Dr. Koltai Jenő Sportközpont

Fotó: Kiss Albert
Tabella: MLSZ