Férfi NBII Kézilabda

Nem álltunk messze az igazságtól!

NBII-es férfi kéziseink az éllovas Csepelt fogadták hazai környezetben és nem sokon múlott, hogy megfogjuk az ellenfelet. Az első félidő szoros küzdelmet hozott és többször is vezettünk, majd a második játékrész elején bekeményített a vendég alakulat.

A szünetben még 1 góllal vezettek, de ezt a különbségek feljebb tornászták a kezdés után. A srácok hősiesen helytálltak a Csepel ellen és ugyan szomorkodhatunk az eredmény miatt, de a pályáról mindenki emelt fővel távozhatott. Datzuk Péter vezetőedző így értékelte a mérkőzést:

Forrás: MKSZ

„Azt kaptuk, amit vártunk a csepeliektől. Egységesek, gyorsabbak, de semmivel sem állnak jobb erőkből, mint mi. A kérdés inkább az volt számunkra, hogy ezúttal tudunk-e kevesebb hibával játszani. A válasz: tudunk, de 17 technikai hibával és 11 kihagyott ziccerrel nem lehet meccset nyerni. Az első félidőben sokáig vezettünk, aztán fej-fej mellett haladtunk, de a második etap elejétől tartottuk. Sajnos itt hibáztunk a legtöbbet, amivel egyre mélyebbre kerültünk és nem tudtunk megújulni, de legalább kipróbáltunk néhány új dolgot. Amíg mi minden évben előről kezdjük a csapatépítést, addig a Mizse, illetve a Csepel szintű rutinos, egységes csapatokat nehéz legyőzni. Van három hetünk a hibákat kijavítani, új dolgokat tanulni és újult erővel neki ugrani a többi csapatnak!”

TFSE – Csepel DSE 24-32 (16-17)

Következő ellenfelünkkel hosszú idő múlva találkozunk. A 6. fordulóban majd a nem sokkal előttünk lévő Budai Farkasokkal csapunk össze idegenben.

Hajrá srácok, hajrá TFSE!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!