Női U19 Röplabda U15

Nehéz hétvégén vannak túl a fiatalok!

Utánpótlásban tevékenykedő U19-es és U15-ös lányaink is harcba szálltak a hétvégén!

A fiatalabb korosztály (U15) ezúttal Keszthelyen lépett pályára. Szokásos 3 mérkőzésükből ezúttal csak egyet sikerült megnyerniük. Az első mérkőzés volt a legnehezebb! Az ÉDRA elleni cél nem a győzelem volt, hanem sokkal inkább a legutóbbi összecsapáson túltenni és több pontot szerezni a visszavágón. Vesztes meccs ellenére nem bánkódtak a lányok, sőt, felszívták magukat és a második mérkőzést 2:1-re sikerült is megnyerni a házigazda NYBRSE ellen. A 3. összecsapásra már nagyon fáradtan vonultak fel a lányok, hiszen csak 9-en utaztak el. Sajnos nem sikerült diadalmaskodni de azért nem adták olcsón a bőrüket! Rezák-Szabó Anna tanítványai így 3 nyertes szettel zárták a középszakasz záró fordulóit, tehát a kítűzött célt sikerült elérni!

Idősebb lányaink (U19) Korsós Anikó vezetésével Szombathelyre utaztak a következő fordulóra. Az előző mérkőzések alapján tisztában voltak vele, hogy nagyon hosszú nap elé néznek, ők is csak 9-en utaztak. Sajnos a 3 meccsből egyet sem sikerült megnyerniük, de aggodalomra semmi ok! Az eddigieknél keményebben fognak a lányok dolgozni, mert ebből a két fordulóból sokat tanultak, nemcsak a sportágról, de saját magukról is.

Jó munkához idő kell!