A korábbi játékos interjúkon és a meccsbeszámolókon túl úgy éreztem, hogy a klasszikus naplós bejegyzésekkel még inkább meg tudjuk ismerni játékosainkat és egy átfogóbb képet kapni róluk és a mindennapi forgatagról. A srácok ennek keretein belül az étkezéseikről, edzésről, szórakozásról és egyéb hétköznapi tevékenységekről készítenek beszámolót. Az első alkalommal Félix Ákos mesél nekünk az elmúlt hetéről.

Hétfő:
Reggelire rántotta, majd locsolkodás házon belül. Ebédre pedig egy klasszikus: csülök pékné módra
A délután során leültem és megnéztem a „The shining” c. filmet. Hát nem egy tipikus családi film, de én nagyon bírom Jack Nicholsont és hatalmasat alakít ebben is.
Este pedig a húsvét megünneplése némi alkohol kíséretében.
Kedd:
Reggeli: kolbász, nagyon finom olivás kenyér és friss paradicsom
Délelőtt lenyírtam a füvet, mert nem volt olyan meleg mint az elmúlt napokban és igy egészen kellemes volt. Délután elmentem bevásárolni, persze szigorúan maszkban és kesztyűben,
Ebéd: carbonara aminek minden egyes részét én magam főztem. Nem vagyok nagy spíler a konyhában, de ez nagyon jól sikerült!
Délután filmnézés: doctor sleep, tehát folytatódott a horror maraton.
Edzés: Mivel sajnos még mindig sérült a bokám, így nem tudok teljes értékű edzésmunkát végezni, de terápiás jellegű mozgással már tudom terhelni. Szobabicón fél óra, aztán gyógytorna és erősítés
Este meg megsétáltattam a vérebet, Nellit.
Szerda:
Kelés 10-kor. Igen sajnos nem mindig sikerül időben megriadnom, de néha-néha belefér. Reggelire egy kis müzli, majd statisztika tanulás. Ebédre rántott sajt sültkrumplival, délután meg a szokásos edzés, szobabicikli, erősítés, gyógytorna. A háttérben meg valami bicós ismétlés az eurosporton. Természetesen a szórakozás is kap teret némi LoL-ozás formájában. 18.30-tól még egy online óra majd egy jól eső szendvics vacsira.
Csütörtök:
Reggelire rántotta aztán tanulás vállalatgazdaságtanra és bevásárlás. Intenzív délelőtt.
Ebédre rántott csirke rizzsel, délután a szokásos edzés, majd egy újabb film ami ezúttal a children of men. Este fele egy kiadós séta Nellivel, avagy a békéscsabai kertváros felfedezése.
Péntek:
Reggelire zabkása, tanulás sportmenedzsmentre azon belül a sporttörvény átnézése oda majd vissza. Ebédre paradicsomleves és spenótos csirke, amit egy kedves barátom ajánlott és hát jó ízlése van na! A már korábban is említett „indoor session” utána pedig este csapat video hívás kb. 1 órás, edzéstervek átbeszélése, kivel mi a helyzet és persze egy kis baráti szájkarate.
Szombat:
Kerti munka ezerrel, átalakítjuk az egész garázst faterral. Beépítettünk vagy 3 új szekrényt, kidobtunk egy csomó fölösleges cuccot. Még egy-két apró igazítás és kész is lesz! Ebédre gulyásleves és palacsinta a családdal majd miután mindenki jól lakott egy klasszik nba meccs desszert gyanánt. (knicks-bulls 2012)
Este a megszokott felfedező túra a királykisasszonnyal majd egy jól megérdemelt jutalomfalat és gyümölcssaláta. Azt a saját fantáziátokra bízom, hogy ki melyiket kapta.
Vasárnap:
Reggelire tükörtojás, délelőtt jóga, amit a barátnőm vezényel nekem online, de nemsokára majd élőben is remélem. Délután kis palánkra dobálgatás a kertben és egy kis könnyed agytorna keretein belül keresztrejtvény fejtés. A szokásos vasárnap esti program pedig Puzsér podcast hallgatás, közben merengés majd szépen lassan elalszom.
A következő alkalommal, még felelevenítjük a srácok utolsó négy mérkőzését majd egy újabb #Naplóm poszt következik.
Addig is!
#stayhome #staysafe
Hajrá TFSE!