Kosárlabda Női NBI/A

Nagyot küzdöttünk, de a Győr lezárta a párharcot!

Az 5-8. helyért zajló párharc második mérkőzésén az UNI-Győr csapatát fogadtuk hazai környezetben. Iványi Dalma lányait több, mint három negyeden keresztül tudtuk tartani, azonban a végén ők voltak jobbak, így összesítésben 2–0-val lezárták a párharcot.

Bátran, jó játékkal nyitottunk, melynek eredményeként alig négy perc alatt 8–1 arányban el tudtunk lépni, ekkor ki is kérte az időt Iványi Dalma. Ezt követően támadólepattanók tekintetében feljavult a Győr az első szünet előtt, de mi továbbra is vezettünk: 18–13.

Fotó: Makó Éva – MTK Budapest

A második negyedben fokozatosan csökkentette hátrányát a vendég alakulat. 4 perc után már fej-fej mellett haladtak a csapatok, ekkortól igazi versenyfutás kezdődött. Felgyorsult a tempó, több volt a hiba, mégis nagyon látványos és izgalmas mérkőzésnek lehettünk a szemtanúi. Az utolsó percre egállal fordulhattunk, ám a vendégek jobb tripladobó százaléka feléjük billentette némileg az eredményt, így 34–37-tel vonultunk a nagyszünetre.

Fotó: Makó Éva – MTK Budapest

A második félidőről a wbasket.hu így tudósított: A harmadik negyed első két percében 41-40-ig nem alakult ki nagy különbség a felek között. Innen viszont Dubei Debóra három triplájával 50-40-re megugrott a Győr. Ekkor Magyar Bianka időkérése állította meg a játékot. A TFSE Dúl Panka triplájával kezdte meg a felzárkózást. Nem sokkal később Chanise Jenkis 2+1-es helyzetet, míg Németh Alma hárompontost értékesített. 52-49-nél már Iványi Dalma rendelte magához tanítványait.

Fotó: Makó Éva – MTK Budapest

Jó ritmust kapott el a házigazda és ennek köszönhetően 54-52-nél már előrébb járt. Három perc volt még hátra a negyedből, de ezen idő alatt mindössze egy duplát jegyezhettünk fel Beatrice Mompremier-től. Ennél az 56-54-es állásnál mindkét gárda több sikertelen támadást vezetett. Óriási kérdés volt, hogy ki mozdul el innen. Végül a záró szakasz elején Beatrice Mompremier büntetőjével és Dombai Réka duplájával 59-54-re elszakadtak a vendégek. A TFSE ötperces kosárcsendjét egy időkérés után Elly Pavel törte meg, de három pontnál közelebb már nem került a fővárosi együttes. Csalóka a végeredményben megjelenő nagy különbség.

Fotó: Makó Éva – MTK Budapest

Még hat perccel a vége előtt is mindössze 61-56-ra ment a Győr. A folytatásban Török Ági és Dombai Réka növelte 10 egységre a differenciát. Több apró pontatlanság, eladott labda csúszott a TFSE játékába. Három negyed után mindössze hat, míg kizárólag a negyedik etapban öt eladott labdája volt a házigazdának. Ezeket könyörtelenül megbüntette a Győr. 67-58-nál még akadt egy fellángolása a TFSE-nek, de Jordin Canada triplájával és Beatrice Mompremier négy pontjával lezárta a meccset a Győr, mely végül 77-62-es sikert aratott.

TFSE-MTK – UNI GYŐR – MÉLY-ÚT 62-77
(18-13, 16-24, 20-19, 8-21)

5-8. helyért, 2. mérkőzés
Budapest, MTK Kosárlabda Csarnok

TFSE-MTK: Theodoreán 5/3, Pavel 12, Jenkins 9, Németh 13/3, Dúl 16/9. Csere: Süle, Tapley 7, Szeitl, Burján, Király.

UNI Győr MÉLY-ÚT: Canada 3/3, Dubei 19/18, Oroszova 3, Dombai 17/6, Mompremier 22. Csere: Varga 2, Ruff-Nagy, Weninger 3, Török 8/3.

Az egyik fél második sikeréig tartó párharc végeredménye 2-0 az UNI-Győr – MÉLY-ÚT javára.

A 7. helyért folytatott küzdelmekben a Csata lesz az ellenfelünk!