Férfi NBII Kézilabda

Nagyot harcolva kerekedtünk felül!

NBII-es férfi kéziseink a dobogós helyen álló Kiskunmajsai KC-t fogadták a bajnokság 13. fordulójábn. Pontosabban volt dobogós, ugyanis a fiúk legyőzték az esélyesebbnek vélt ellenfelet, ezzel nem csak, hogy letaszították a 3. helyről, de maguk mögé utasították őket a 7. helyre!

Fotó: Borhi Mihály – TFSE

A korábbi szeptemberi találkozónak 29:29-es döntetlen lett a vége idegenben, de most mi bizonyultunk jobbnak. Nem túlzás azt mondani, hogy egy kifejezetten harcias találkozót vívtak Ujvári Bence tanítványai, de a vendégek húzták a rövidebbet. Megszereztük az első találatot, de csak az 5. perctől tudtuk növelni az előnyünket. Onnantól kezünkbe ragadtuk a lehetőséget és nem is haboztunk élni vele.

Forrás: MKSZ

Az első játékrész végén már nyolc góllal vezettünk, majd a második félidő elejére tízzel! Ez a különbség nem is, vagy alig csökkent a hátralévő időben. Az utolsó másodpercekben még szépített a Majsa, de a differencia csak 9-re csökkent. Jól mutatja, mennyire küzdelmes találkozót vívtak a felek az, hogy összesen 12 alkalommal (6-6 mindkét oldalon) büntették 2 percres kiállítással a játékvezetők a csapatokat. Játékosaink közül többen is kiemelkedően teljesítettek, Bohuniczky Bátorral az élen, aki 9 góllal járult hozzá a győzelemhez.

TFSE – Kiskunmajsai KC 36:25 (20:12)

Ujvári Bence vezetőedző értékelése:
„Minden a terv szerint alakult! Sikerült végig kézben tartani a mérkőzés menetét, köszönhetően a sok munkának, amit a védekezésbe fektettek a srácok. Sok könnyű golt szereztünk, de még mindig vannak hibák, amiket nem tudtunk teljesen kiküszöbölni, de összességében örülök, hogy mindenki pályára lépett és hozzátett a fontos sikerhez!”

Ezzel a győzelemmel előreléptünk a 6. helyre, holtversenyben mögöttünk 13 ponttal a Kiskunmajsai KC. Előttünk mindössze 1 ponttal a Kistext, Üllő, Dunaharaszti hármas áll. Következő találkozónkra a sereghajtó Szigetszentmiklóshoz utazunk.

Gratulálunk a győzelemhez!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!