Férfi NBI Futsal

Nagyot harcoltunk a Kecskemét ellen, végül a rutin döntött!

Férfi futsalcsapatunk hazai környezetben fogadta a tavalyi ezüstérmes Kecskemétet az NB I. 4. fordulójában péntek este. Németh Péter tanítványai ezúttal sokkal közelebb voltak az esélyesebb riválishoz – még vezettek is – végül azonban nem szereztek pontot.

Nehéz dolga van a fiatalokkal teletüzdelt gárdánknak, hiszen a tavalyi kiírás TOP 5 csapatából 4 ellenféllel is találkoztunk már az első négy mérkőzésünkön. A Haladás utáni 1–8 után videózással, elemzéssel és felkészüléssel teltek a fiúk napjai, akik bátor szellemben kezdték meg a „hírös” város elleni pénteki viadalt.

Az összecsapás TFSE fölénnyel kezdődött, az első találatot azonban nem a mieink szerezték. Az első félidő 6. percében három gól is született. Elsőként a kecskeméti Bíró Attila volt eredményes, majd Kovács Balázs révén egyenlítettünk egyből, pár másodperc múlva pedig Pál Patrik szerezte meg a vendégek második gólját, amivel kialakult a félidei állás is, mivel a következő szűk 14 percben nem esett gól.

A második játékrész jóval intenzívebben kezdődött. Suscsák Máté révén tovább növelte előnyét a vendég gárda, ekkor viszont hamar váltottunk és dominálni kezdtünk. Több, mint 5 percen át tűzben tartottuk a Kecskemét kapuját, 3 gólt szereztünk Petroff Norbert (2) és Szabó Koppány találatainak köszönhetően. Az utolsó 10 percre fordulva 4–3-as TFSE előnynek örvendhettünk.

A vendégek jóval rutinosabb játékosok, közülük a legtöbben sok szezont húztak már le az NB I. élmezőnyében. Tudásukat kellőképpen kamatoztatták, így a mérkőzés hajrájában egalizálni, majd fordítani tudtak, legvégül a különbséget is növelték és beállították a 4–7 arányú végeredményt.

Vezetőedzőnk és játékosaink az összecsapás után bátrabban és felszabadultabban tudtak nyilatkozni, mint a Szombathely elleni mérkőzést követően. Méltán érezhették úgy, hogy megtettek mindent és bizakodva tekintettek előre a közelgő, Újpest elleni összecsapásra.

Férfi Futsal NB I., 4. forduló
TFSE-TENT Budapest – SG Kecskemét Futsal 4–7 (1–2)
Gólszerzők: Kovács, Petroff (2), Szabó, illetve: Bíró, Pál, Suscsák (3), Fekete (2).

Fotó: Borhi Mihály
Tabella: SofaScore