Női kosárlabdacsapatunk a Sepsi Kupa elődöntőjében a román CSM Alexandria ellen vívott harcot. Lányainkat nagyszerű csapatmunka, kiváló védekezés, sok látványos megoldás és jó hangulat jellemezte a mérkőzés egésze alatt.

A CSM Alexandria ellen aratott győzelmünket a wbasket.hu így foglalta össze:
Az első negyed még kifejezetten szorosan alakult. Fej-fej mellett haladtak a csapatok. Sőt 12-11 után egy 9-0-s futással a román együttes került lépéselőnybe. 10 perc játékot követően végül 22-17-re vezetett az Alexandria. A második szakaszt viszont 10-0-val indította a TFSE-MTK és ezzel 24-22-re fordított.

A második negyed összességében nagy fordulatot hozott. Egyre inkább a mieink játéka érvényesült. A félidő utolsó öt percét 11-3-ra hozta a TFSE. A nagyszünetben már 41-29 állt az eredményjelzőn. A harmadik negyedben gyorsan nőtt a differencia a két csapat. Azt a szakaszt végül 26-11-re nyerte Magyar Bianka együttese.
A 67-40-ről induló záró etapban nem volt kérdés a győztes kiléte. A TFSE-MTK keretének minden tagja kapott lehetőséget. Sőt, 26 percnél többet egyetlen játékos sem töltött a pályán. Az utolsó 10 perc pontszegényebb periódus volt, de 13-11-re azt is megnyerte a TFSE és így végül 80-51-es sikert aratott.


A TFSE-MTK legeredményesebbjei a 14 pontos Khaalia Hillsman és a 13 egységig jutó Dúl Panka lettek. Hillsman a ponterős játéka mellett 9 lepattanót is begyűjtött.
TFSE-MTK: Theodoreán 11/9, Hegedűs 8/3, Marshall 8, Dúl P. 13/3, Dúl T. 7/3. Csere: Hillsman 14, Szeitl 8/3, Turi 5, Burján 2, Király 4.

A Sepsi Kupa szombati döntőjében a házigazda Sepsi-SIC lesz az ellenfelünk! A torna házigazdája tegnap este 64–47 arányban múlta felül a török Besiktast.
A TFSE-MTK – CSM Alexandria mérkőzést a helyszínen együtt tekintette meg a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem rektora – Dr. Sterbenz Tamás, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora – Dr. Tonk Márton, illetve klubunk ügyvezetője – Rakaczki Zoltán.
