Kosárlabda Női NBI/A

Nagy csatában maradtunk alul a budapesti rangadón

Hazai viszonylatban is szép számúnak mondható, bő 200 fős publikum előtt vághatott neki a szerdai rangadónak a TFSE-MTK és Ludovika-FCSM Csata csapata.

A feldobást követően a Csata csapata kezdte el a pontgyártást, Lelik Réka és Mányoky Réka triplakísérletei bizonyultak sikeresnek. (0-6) Ezután nagy kapkodás jellemezte a TFSE-MTK játékát, így Magyar Bianka 8:08-nál időtkért. (0-8) Sikeres volt az időkérés, Bernáth Réka és Dúl Panka hármasaival elkezdtük a felzárkózást. A jól szervezett hazai támadásoknak és védekezésnek köszönhetően 18-19-es állással ért véget az első negyed.

A TFSE legjobbja a mai napon Bernáth Réka volt.

A második játékrészben a Csata csapata kezdte el a pontgyártást egy sikeres középtávolival, amire rögtön érkezett is válaszkosár. Azonban a két-két pont után sok kihasználatlan helyzet volt mindkét oldalon. A pontéhinség után Németh Alma tudta megtalálni a kosár alját, ezzel egy 7-2 és szériát indítva, amivel először tudta átvenni a vezetés a hazai csapat, 29-28-nál. A félidőhöz közeledvén, két gyors Csata kettes után, Bernáth volt sikeres kintről. (32-32) Ezzel úgy nézett ki, hogy egyenlő állással ér véget majd a negyed, ám az utolsó támadás végén Lelik volt sikeres a hármasvonalon túlról, ezzel 32-35-re változtatva az állást.

Félidő: 32-35

A harmadik negyedet Chanise Jenkins nyitotta meg, távoli hármasával. Jenkins és Bernáth közreműködésével öt pontra sikerült meglógni a játékrész elején. (40-35) Ezt követően két sikeres Lelik kosár után elkezdte a Csata a felzárkózást. 41-41-nél ismét pontegyenlőség alakult ki. Ekkor újonnan sikerült átvennünk az irányítást a játék felett, ám két negyedvégi hazai faultnak köszönhetően, kétpontos vendég vezetéssel ért véget ez a játékrész.

Alisia Jenkins 18 pontot szerzett.

A végső felvonás kezdetén, Bernáth bizonyult megállíthatatlannak. (50-50) Viszont a következő percekben a Csata vette át az irányítást, és egészen 61-54-ig jutottak, amikor jött a hazai időkérés. Az időkérés nem bizonyult sikeresnek, hisz a Csata csapata egyből elcsente tőlünk a labdát és sikerrel be is dobták azt a mi gyűrűnkbe. Ekkor Tursics Krisztián kért időt. A vendég időkérés jobban hatott ránk, hisz egyből megkezdtük a felzárkózást. Negyven másodperccel a vége előtt Alisia Jenkins faulttal együtt volt sikeres közelről. Ezzel már csak egy pont választott minket el a vezetéstől. A következő Csata támadást azonnal el is csente Alisia, amit leosztott Bernáthnak, aki szintén eredményes volt közelről.(69-68) Tizenöt másodperccel a vége előtt a vendégek támadhattak, aminek a végén egy kérdésesnek mondható faultot fújtak ellenünk. Az ezzel nyert két büntetőt Lelik Réka értékesítette, ezzel ismét átvéve a vezetést. (69-70) Időszűkében sajnos eladtuk a labdát, amiből két pontot tudott szerezni a vendég egylet és ezzel beállította a 69-72-es végeredményt.

Végeredmény: 69-72

A TFSEMTK legjobbja: Bernáth Réka 21 pont, 6 lepattanó, 2 gólpassz.

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!