NB II-es női kéziseink vereséget szenvedtek a Ferencváros otthonában, a harmadik fordulóban Gárdonyba látogatnak.
Nincs szerencséje Herbert Krisztiánéknak! A második mérkőzésükön a Ferencvárossal néztek szembe és húzták a rövidebbet, pedig ahogy a Károli ellen, most is vezetést szereztek az első félidőben. A különbség annyi a két párharc között, hogy az Elek Gyula Arénában keményen meg kellett küzdeni az előny megszerzéséért, ám sajnos nem sikerült megtartani.
Hiába kerültek hátrányba a lányok, így is sikerült felülkerekedni a zöld-fehér riválison, de a folytatás nem sok jóval kecsegtetett. A nehezem megszerzett fór a 44. percre elolvadt és hiába sikerült még többször is kiegyenlíteni, a végkáték a hazaiaknak kedvezett, akik végül 33:29 arányban diadalmaskodtak. Játékosaink közül Leitner Luca 7 gólig jutott és egy kis öröm az ürömben, hogy a sérülés miatt hosszú kihagyás után, szépen lassan visszatérő Hauff Silje (továbbra sem 100%-os) 5 alkalommal is értékesített hétméterest!
NB II. B csoport
FTC U21 – TFSE 33:29 (16:17)
A hölgyeknek a következő összecsapáson lesz alkalmuk javítani és pontokat szerezni, bár az sem lesz könnyű feladat, ugyanis ismét idegenben fognak ringbe szállni. Ellenfelük a szintén nyeretlen és jelenleg sereghajtó Gárdony-Pázmánd NKK II. lesz. Leendő házigazdájuk eddig a Vasassal és a Red Velvettel csapott össze, előbbitől 35:28-ra, utóbbitól 19:36-ra kaptak ki. Reményeink szerint ha eddig elkerült bennünket a szerencse, ezúttal mellénk áll!
Gárdony-Pázmánd NKK II. – TFSE (10.05.)
Gárdonyi Géza Ált. Isk. Sportcsarnok, Gárdony
Fotó: Borhi Mihály – TFSE
Tabella: MKSZ