Kézilabda Női NBII

múltidézés #3

Folytatjuk és egyben zárjuk is a visszatekintést a női kézilabda NBII küzdelmeire, mint ahogyan az MKSZ hivatalos közleményében is olvashattuk, nem lesz folytatás ebben a bajnoki szezonban már.

Kezdjük tehát a visszaemlékezést egy elképesztő mérkőzéssel, az ősi rivális Csepel DSE látogatott hozzánk a tavaszi szezon kezdetén. Remek játékkal és a végletekig kiélezett hajrában sikerült 26:25-ös parádés győzelemmel kezdeni a szünet után. Pasqualetti Laura 7 találatával nagyban hozzásegítette a győzelemhez a csapatot, remekül játszott aznap.

A következő játéknap nagyon hamar következett, mindössze 3 nap pihenőjük volt a lányoknak, és máris az ÓKSI-RÉV vendégeként léptünk pályára hétközi bajnokin. Parázs mérkőzést vívtunk, és nem kis bírói segítséggel a hazai csapatnak sikerült döntetlenre menteni a mérkőzést, 24:24 lett a vége. Mindenképpen fontos a bírókról beszélni, hiszen több gólos győzelmet vettek el tőlünk. A mérkőzés legjobbja ismét Pasqualetti Laura volt, ezúttal 6 alkalommal volt eredményes.

A 14. fordulóban hazai környezetben láttuk vendégül az Inárcs-Örkény KC együttesét. Kötelező volt a 2 pont begyűjtése, és ezt a csajok meg is tették, magabiztos 34:31-es magabiztos győzelmet arattunk. Somlai Rita és Gyömörey Viktória is elképestő teljesítményt nyújtott aznap, mind a ketten 88 gólt szereztek, de Szijártó Helga sem szerénykedhetett a 7 találatával.

Újabb idegenbeli mérkőzés következett, ezúttal az Érd U22-es alakulatához látogattunk. Nehéz és küzdelmes mérkőzésen végül 27:23-as vereséget szenvedtünk, de két játékosunk is remek teljesítményt nyújtott, Somlai Rita és Pasqualetti Laura is 5-ször volt eredményes.

Az utolsó mérkőzést a bajnokságból a Zágrábi utcában vívtuk a Vecsési SE ellenében. Újabb az utolsó pillanatig kiélezett mérkőzést vívtunk, ismét sikerrel, ugyanis 25:24-es győzelmet arattunk, és mint utólag kiderült, így is zártuk a bajnokságot. Somlai Rita ismét parádézott, a már tőle megszokott 7 találatot zúdította az ellenfél hálójába.

A lányok a tavaszi szezonban 5 mérkőzésen a maximálisan megszerezhető 10 pontból 7-et gyűjtöttek, hatalmas fejlődésen ment keresztül a társaság, így még fájóbb, hogy idő előtt befejeződött a szezon. Összességében 6 győzelem, 2 döntetlen és 8 vereség a csapat mérlege, amely teljesen biztosan pozitívba fordult volna a bajnokság végéig.

Remélhetőleg a 2020/21-es bajnoki kiírás el tud majd rajtolni időben, és addigra rendeződik a járvány helyzet, addig is mindenki vigyázzon magra és a szeretteire!

Hajrá TFSE!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!