Edzőtovábbképző Egyéb kategória Kosárlabda

MKOSZ – TF – TFSE – Utánpótlás-Edzőtovábbképző 2025

Június 27-én, pénteken került sor a 2025. évi utánpótlás-edzőtovábbképzőre a kosárlabdaedzők számára, melynek egyetemünk adott otthont. A népszerű eseményt ismét sikerrel bonyolítottuk le a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban.

A program a TF rektora, prof. dr. Sterbenz Tamás köszöntőjével indult reggel a 200 lelkes edző előtt. Rektor úrnál nem is találhattunk volna megfelelőbb személyt erre a feladatra, hiszen ő maga is válogatott kosárlabdázó, kosáredző, valamint korábbi szövetségi kapitány volt. A nap szakmai vezetője, egyben a program összeállítója dr. Boros Zoltán volt. Ahogy azt megszokhattuk, előadóink egytől-egyig erős TF-es kötődésűek voltak.

A nyitóbeszédet követően Havanecz Krisztián, egyetemi doktorandusz tartott előadást edzéselmélet témában az agilitás és a robbanékonyság fejlesztéséről, az U13–U18-as korosztályok esetében.

Az ebédszünet előtt dr. Németh László, egyetemi oktató a védekezésről mutatott be gyakorlati előadást, majd a Webpont Kft. ügyvezetője, Túróczy Gábor számolt be a labdabirtokláson alapuló metrikákról.

A nap második felében egyetemünk docense, dr. Gyömbér Noémi az önbizalom szerepéről beszélt a sportolói fejlődésben, majd dr. Boros Zoltán vette át a stafétát. A 88-szoros válogatott, ötszörös magyar bajnok, kétszeres kupagyőztes egyetemi adjunktusunk, labdás egyéni technikai képzéseket mutatott be gyakorlatban. A gyakorlati előadások bemutatásában a TFSE U19-es csapata segédkezett, akiket Horváth Gergely készített fel.

Egy gyors kávészünet után a játékvezetés került a középpontba: Szőts Dávid István, NB I-es kerettag játékvezető a kétes helyzetekről tartott előadást. Az eseményt korábbi szövetségi kapitányunk, a többszörös magyar bajnok és kupagyőztes Zsoldos András mesteroktató gyakorlati bemutatója zárta „a folyamatos átmenet indításból az 5–5 elleni felállt védelem elleni játékba” témában.

Zárásként a szakmai tesztre került sor, amely után a résztvevők értékes tudással gazdagodva búcsúztak. Gratulálunk kosárlabda szakosztályunknak a nagyszerű szervezéshez és köszönjük utánpótlás csapatunknak a bemutatókban való részvételt!

Fotó: Gombkötő Luca