Jön az alapszakasz mindent eldöntő, utolsó fordulója, ahol célunk egyértelműen a legjobb nyolc közé jutás. Fel van adva a lecke számunkra, de reális esélyünk nyílhat a történelmi siker elérésére.
Legutóbb kikaptunk az éllovas MÁV-tól, azt megelőzően viszont történelmünk első tévés mérkőzésén bravúrpontot szereztünk a Kazincbarcika ellen. Egy körrel azelőtt ugyanezt tettük Debrecenben is, ahogyan a mostani szezonban többször is jó teljesítményt nyújtottunk már, például a bajnoki rajtkor, amikor zsinórban három győzelemmel nyitottunk.


A bajnokság utolsó fordulója még bőven tartogat izgalmakat, hiszen a nyolcadik hely sorsa továbbra is nyitott. Erre a pozícióra mi is esélyesek vagyunk, versenyben a Dág és Miskolc csapatával. Ehhez a következő képletnek kell érvényesülnie:
Mi megverjük a Szegedet itthon (3:0 vagy 3:1 arányban), míg a Dág kikap hazai pályán a Kazincbarcikától és ugyanez történik meg a MEAFC-cal is, akiket a DEAC-nak kellene ostromolni.
Bár összetett az egyenlet, de nem csak matematikai esély van a teljes sikerre. A legfontosabb, hogy nekünk győzni kell vasárnap.

A Szeged mögöttünk áll a bajnokságban, de idegenben 3:1-re jártak túl az eszünkön, amiért illő lenne ezúttal revansot vennünk. A derbi után Nagy Gergely azt nyilatkozta a fiúkról, hogy húsz percig jól játszottak, de utána ez megváltozott. Bízunk benne, hogy ezúttal a viadal utolsó percéig eltart a szükséges állapot.
Összehasonlítva a gárdákat 5%-kal hatékonyabbak vagyunk a szegedieknél, és sáncok terén is a mi mutatónk a jobb (2.13 vs 1.53). Fogadásokat illetően, ha egy hajszállal is, de mi bizonyultunk eddig ügyesebbnek, azonban szettenként ellenfelünk produkált több ászt.
Legjobb pontszerzőnk (17.4 pont meccsenként), nyitónk (0.9), és fogadónk (0.67%) Majoros Balázs, első számú ütőnk Kocsondi Dávid Csaba (33%), míg sáncok terén Füzék Zalán a vezér (0.45). A vendégeknél Trindade Da Rocha Gabriel egyedül vezeti a pontok (8.5), az ütési hatékonyság (36%) és a sáncok (0.55) hármasát.

Izgalmas mérkőzéssel zárjuk a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban az alapszakaszt, bízzunk benne, hogy a fiúk a legjobb formájukat tudják hozni és egy kis szerencsénk is lesz a riválisok eredményeit tekintve.
Az összecsapásra való belépés jegy / bérlet meglétéhez kötött, ezek online elővételesen is megvásárolhatók az alábbi linken: TFSE Cooltix, valamint a helyszínen is a kihelyezett jegypénztárnál. A jegyek ára egységesen 1.000 Ft, a bérlet 25.000 Ft.
Férfi Röplabda Extraliga, 22. forduló
TFSE – Vidux-Szegedi RSE (03.02. 18:00)
Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Fotó: Ruzsits Patrik
Tabella: hunvolley.info