Férfi Extraliga Röplabda

Mindent vagy semmit!

Extraligás röplabdázóink jelenleg 1-1-re állnak az 5-8. helyért folyó párharcban, sorsdöntő ütközet következik!

Ironikus módon egyik fél sem tudott hazai pályán diadalt aratni a másik fölött. A párosítás első felvonására Debrecenben került sor, ahol 2-3-as TFSE siker született, majd a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban 0-3-ra alulmaradtak Nagy Gergely tanítványai.

Az alapszakasz során kétszer is 3-2-re tudott nyerni hajdúsági riválisunk és habár az idei szezonban jelenleg 3:1 arányban feléjük billen a mérleg nyelve győzelmek tekintetében, szinte kivétel nélkül velük játsszuk a legizgalmasabb összecsapásokat, akár itthon, akár idegenben.

Most sincs ez másképp, ugyanis a 2 sikerig tartó párharc állása jelenleg döntetlen, de szombat este pont kerül a mondat végére. Amennyiben sikerül megismételni a korábbi bravúrt, úgy történelmi siker kapujába is kerülhet a csapat, de ehhez előbb át kell vágniuk magukat a Debrecenen, ami, mint tudjuk, nem lesz piskóta!

Férfi Röplabda Extraliga, 5-8. helyért, 3. mérkőzés
TFSE – DEAC (04.26. 18:00)
DESOK Sportcsarnok, Debrecen

Sok sikert srácok, hajrá TFSE!

Fotó: Mihály Tamás

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!