Hétfő este sorsdöntő mérkőzés vár ránk a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban, ahol az egyik fél második sikeréig tartó negyeddöntő második felvonásán fogadjuk az NKA Universitas Pécs csapatát.

A párharc első meccsén 83-69-es vereséget szenvedtünk, így nincs több hibázási lehetőség. Ha nyerünk, harmadik mérkőzés dönt a legjobb 4 közé történő továbbjutásról, ha nem, akkor az 5-8. között folytatjuk. Az eddigi négy idei találkozón nem sikerült legyőznünk a pécsieket, de hazai pályán, saját közönségünk előtt mindent meg fogunk tenni a győzelemért.
A párharc első mérkőzésén sokáig tartottuk a lépést a Pécs ellen, azonban a második félidőben a vendéglátók domináltak és végül 83-69-re nyertek. Az első negyedet követően még előnyben voltunk, a nagyszünetre viszont már hárompontos hátránnyal mentünk. A fordulás után ellenfelünk felkeményítette a védekezését, a festékben pedig komoly fölényt alakított ki. A lepattanócsatában tízzel múlta felül csapatunkat az NKA (33-23), és bár az eladott labdák számában jobban álltunk, nem tudtuk kihasználni ezt az előnyt.

A pénteki találkozón Tóth Franka 23 ponttal, Szabó Fanni pedig 13 ponttal vezette támadásainkat, míg a túloldalon Julia Reisingerová extrát nyújtott 29 ponttal. A festékben nyújtott teljesítményünk kulcskérdés lesz hétfő este is, hiszen ezen a téren van a legnagyobb szükség előrelépésre.
Hegedűs Péter vezetőedző szerint a festékben kell előrelépnünk: “Védekezésben nem tudunk olyan variációt kitalálni, hogy ne kapjunk ennyi pontot. Komolyan domináltak a palánk alatt, és ma nem volt olyan játékosunk, aki fel tudta volna venni a versenyt Reisingerovával. De összességében nem játszottunk rosszul, egy-egy rövid periódustól eltekintve. Ezeket a mentális kihagyásokat kell kiküszöbölnünk.”

A TFSE-MTK 2020.12.19-én tudott utoljára győzelmet szerezni a Pécs ellen. Azóta 14 találkozón maradtunk alul a baranyaiakkal szemben. Hazai porondon ebben a szezonban kifejezetten jól menetelünk, 135 napja veretlenek vagyunk a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban, ahol zsinórban 9 győzelemnél járunk.
A célunk egyértelmű: hétfőn este egyenlíteni és kiharcolni a harmadik mérkőzést. Szükségünk van minden szurkolónkra, hogy együtt harcoljunk a sikerért!
TFSE-MTK – NKA Universitas Pécs
Március 31., hétfő 20:00
Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Fotó: NKA Universitas PEAC