Női NBI Röplabda

Minden jó, ha vége jó

NBI-es női röplabdacsapatunk sűrűnek ígérekező hétvégéjéről előzetesen már beszámoltunk.

A várakozásoknak megfelelően hosszúnak bizonyult az út Derecskéig, ahol csapatunk sajnos a mérkőzés elején némileg a „buszban maradt” és megilletődött az ellenünk legjobb formájával előrukkoló DSZC nyitányától. Fogadásban és támadásban is gondjaink adódtak, amit a hazaiak ki tudtak használni és gyorsan jelentős előnyt (két szettes különbséget) dolgoztak ki.

A harmadik szettben nyújtott teljesítményünk sokkal határozottabb volt, minden elemében javult a játékunk és könnyedén nyertük meg ezt a játékrészt. (13-25)

A negyedik szett közepére sajnos újra elromlott játékunk képe, holott villámgyorsan eljutottunk a 11-13-as nekünk kedvező álláshoz. Ám a vendégek ekkor olyan teljesítménnyel rukkoltak elő, melyre nem találtunk ellenszert, így 25-14-re elveszítettük ezt a szettet, vele együtt pedig a mérkőzést is.

DSZC-Eötvös DSE Derecske – TFSE 3:1 (22, 16, –13, 14)
Derecske. V: Kulcsár, Villás.
EÖTVÖS: Young 9Tóth K. 10, Vaida 29, Fehér A. 11, Takács D. O. 1, Béni 3Csere: Fehérvári (liberó)Máté 6, Oczella, Pálfi, Korompay. Vezetőedző: Szombathy András.
TFSE: Kökény N. 1, Radomszki 12, Budaházy 7, Spaethling 10, Benedek 1, Nagy V. 8. Csere: Boller (liberó), Halla G. 6, Villányi 4. Vezetőedző: Csépke Gábor.

Edzői értékelés

Szombathy András:
 – Az első két játszmában koncentrált játékkal előnyt szereztünk. A harmadik szettben nem sikerültek a megoldásaink, a negyedikben viszont szinte minden összejött. Így elmondhatjuk, hogy egy olyan csapatot sikerült legyőzni, amely Extraliga osztályozón érdekelt. Gratulálok a csapatomnak!
Csépke Gábor: – Gratulálok a házigazdának! Sajnos nem állt össze a játékunk a meccs elején, se támadásban se fogadásban. A harmadik szettre minden elemben feljavultunk a tudásunknak megfelelően. De ezt sajnos a negyedik szettre nem sikerült átmenteni. Holnap folytatás a MÁV Előre vendégeként.

A vereség és egy ilyen hosszú túra után nem sokan gondoltak volna arra, hogy emelt fővel, bizonyításra éhesen és megfelelő morállal érkezünk meg alig egy nappal később az alapszakasz utolsó mérkőzésére, Gárdonyba.

Mégis így történt! Mintha a szombati negyedik szettben brillírozó csapatunk került volna varázsütésre a pályára. Jól kezdtük a mérkőzést, alig volt hibánk az első szettben, amit így magabiztosan 18-25-re meg is nyertünk. Az ezt követő játékrészre némileg romlott a fogadásunk és a nyitásunk is, a Székesfehérvár pedig feljavult és 28-26-ra megnyerte ezt a szettet. A 3. etapban az elsőhöz hasonlóan, nagyjából végig vezetve, 23-25-re tudtunk győzni. A negyedik játékrészben a MÁV Előre csapata bizonyult jobbnak, könnyedén meg is nyerték ezt a szettet, döntő játszmára tolva a mérkőzést.

A mindent eldöntő ütközet a vártnál könnyebben zajlott számunkra. Egy percig sem engedtük ki kezünkből az irányítást, és bő 10 minutum alatt pontot tettünk a találkozó végére. (6-15)

MÁV Előre Bericap – TFSE 2:3 (–18, 26, –23, 17, –6)
Gárdony. V: Selega, Sántosi.
MÁV ELŐRE: Ancsin 6, Haase 11, Sólyom 8, Kiss A. 13, Szilágyi 1, Hackl 16. Csere: Kovács E. (liberó), Hizsnyai-Zolnai 6, Borostyán 3. Vezetőedző: Farkas Mihály.
TFSE: Nagy V. 13, Kökény N. 5, Radomszki 26, Budaházy 6, Spaethling 15, Benedek 16. Csere: Boller (liberó), Halla G. 1, Villányi, Czakó 1. Vezetőedző: Csépke Gábor.

Edzői értékelés:

Farkas Mihály:
 – Tegnap eldőlt, hogy nincs tétje ennek a mérkőzésnek. Így felszabadultan tudtunk játszani, még ebben a teljesen felforgatott összeállításban is. Az már biztos, hogy a szezon hátralevő részében nem tud játszani Sebestyén Flóra. Ellenben Iva Durdanovics kedden újra kezdheti az edzéseket. Ezért a feladónk, Ancsin Kitti játszott nyitásfogadó pozícióban. Nagyon örülök, hogy ebben a rendszerben szetteket tudtunk nyerni, csak dicséret illeti a lányokat a teljesítményükért. Most jön egy kis pihenő, aztán kezdjük a felkészülést a rájátszásra.
Csépke Gábor: – GRATULÁLOK A LÁNYOKNAK! A tegnapi meccs után ilyen szépen és akarva játszottak. Az első szettben jól kezdtünk a másodikban sok nyitást rontottunk és a fogadásunk is megingott. A lényeg az ötödik szett volt. Ott ellentmondást nem tűrően játszottunk és végre bejöttek azok a dolgok, amik előtte négy szetten át nem. Gratulálok a fehérváriaknak az alapszakasz győzelemhez. A folytatásban találkozunk.

Ezzel a sikerrel csapatunk elmondhatja magáról, hogy oda-vissza legyőzte az extraligára előzetesen leginkább esélyesnek tartott MÁV-Előre BERICAP csapatát. Továbbá második helyről várhatják lányaink a jövő hét végén startoló rájátszást!

A rájátszás menetéről, sorsolásáról és időpontjairól hamarosan egy átfogó cikkben jelentkezünk. Addig is hajrá TFSE!!