Röplabda U13

Minden jó, ha jó a vége!

U13-as röpiseink szezonzáró tornára utaztak a hétvégén (04.23.) és nem is fejezhették volna be szebben, mint ahogyan azt a Vasas otthonában tették! Nehéz mérkőzéseket kellett lejátszania a lányoknak, de mind a kettőt sikerült megnyerni, ráadásul az utolsóban vert helyzetből állt fel a csapat.

Rezák-Szabó Anna edzői értékelés a hétvégéről:
„A napot a házigazda, Vasassal kezdtük. Az előző tornán jobbak voltak nálunk, ezért keményen készültünk a visszavágóra! Már az edzéseken is érezhető volt, hogy a csapat fejlődése megugrott, kevés hibával, egy-egy extra ponttal az első szettet elég nagy pontaránnyal sikerült megnyerni. Bár a másodikban nem sikerült a bravúr, mert az ellenfél máshogy taktikázott, mint mi, a harmadik szettben egyértelműen bizonyítottuk, hogy ma mi voltunk a jobbak. 2:1-re sikerült megnyerni a mérkőzést a házigazdával szemben. A második ellenfelünk az Ajka csapata volt. Idén már negyedszer kerültünk össze és végül 3:0-ra sikerült győzni, mert a második csapatunk hatalmasat küzdve 10-2-es hátrányból meg tudta fordítani a szettet!

Forrás: hunvolley

A TFSE-Kalocsa U13-as leányzói végül a II. osztály 11. helyén zárták a szezont. A hölgyeknek, edzőknek és sportolóknak egyaránt hatalmas gratuláció az egész idényben nyújtott töretlen teljesítményükért, kitartásukért és odaadásukért!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!