Szeptember 23-án, hétfőn 20:30-kor férfi futsalosaink a tabella sereghajtójával, a pont nélkül álló Rubeola FC-vel mérkőznek meg. A veresegyházi Kucsa Tamás Városi Sportcsarnokba látogatnak a fiúk, a bajnokság hetedik fordulójában.
Az előző mérkőzésünkön egy végletekig kiélezett találkozón sikerült 3-1-es hátrányból egyenlíteni. A kapus nélküli offenzív játékunkra nem talált megoldást az MFA, így joggal örülhettünk második pontunknak a szezonban. A hazai pályán zajlott találkozót kifejezetten jó hangulat és lelkes szurkolás tette még izgalmasabbá. Ugyanezen fordulóban azonban a Rubeola futsalosai egy 12–1-es vereségbe futottak bele a Nyíregyháza otthonában.
Hétfői ellenfelünk jelenleg nulla ponttal áll a bajnoki táblázat végén, így joggal bizakodhatunk, hogy sikerül jó játékkal begyűjtenünk az értékes három pontot az otthonukban. Ezzel lehetőségünk nyílna elmozdulni a tabellán. Az elmúlt két mérkőzés jó játékát látva, minden esélyünk megvan arra, hogy sikerrel zárjunk.
Közvetlen riválisaink, a DEAC és az MFA pont egymás ellen csapnak össze Debrecenben. A hetedik és nyolcadik helyen álló Nyírbátorra és Nyíregyházára is náluk papíron erősebb ellenfél vár, így akár velük szemben is csökkenthetjük a hátrányunkat.
Bízunk benne, hogy Petroff Norbert, házi gólkirályunk bokája is rendbe fog jönni és mielőbb egészségesen számíthatunk centerünkre. Németh Péter tanítványai előtt ez egy kiváló lehetőség, mindent meg fognak tenni a srácok, hogy éljenek vele!
Fotó: Borhi Mihály
Tabella: SofaScore.com