Történelme legjobb helyezését érte el a 2019 óta NB I. A tagsággal rendelkező TFSE-MTK! Hatalmas bravúrt hajtottak végre Hegedűs Péter kosaras lányai, miután oda-vissza meg tudták verni a Szekszárdot, így ötödik helyen végeztek! Kiválóan kezdték a találkozót, de a Szekszárd sem hagyta magát, az izgalmas végjátékban pedig a mieink bizonyultunk jobbnak.

Az első mérkőzés magabiztos diadala után önbizalommal telve várhattuk a visszavágót a Szekszárd ellen. Jól indítottuk az összecsapást, Ashten Prechtel palánk alatt dominált, a szerzett labdáinkkal pedig jó kontrákat tudtunk indítani. Tóth Franka ziccerével már nyolc egységnyi fórt szereztünk, melyet időkérés követett a túloldalon. A lendületünk nem csökkent, hamar elértük a két számjegyű előnyt. A negyed végén óriási rohanás következett, melyből mi jöttünk ki jobban, Dúl Panka távolijával már húsz volt közte!

Kiváló rajtunkkal minden mutatóban felülmúltuk a szekszárdiakat és továbbra is magas fordulatszámon pörögtünk a második etapban. A nagy küzdelem mellé ezúttal nem társult kosárzápor, de a negyed közepére sikerült megtörnünk a jeget. Magas embereink kiváló munkát végeztek Ashten Prechtel 10, míg Tóth Franka 13 pontig jutott ekkorra. A Szekszárd sem adta fel, egymás után mutattak be szép megoldásokat a vendégek, így 49:35-tel vonulhattunk a nagyszünetre.


Sara Bejedi pontjaival kezdték a felzárkózást a tolnaiak, feszült időszaka volt ez a mérkőzésnek. A játékrész közepén két komoly megindulásuk is volt, így Hegedűs Péternek rendeznie kellett a sorokat. Ekkor még mindig 12 egységnyi fórunk volt, de a labdáink kicsorogtak a gyűrűből. Ashten Prechtel 16. pontjával ismét megnyugtatóbbá vált a helyzet, de érezhető volt, hogy ennek a negyednek a hajrája sorsdöntő lehet nemcsak a meccs, de a párharc kimenete szempontjából is. Bernáth Réka távolija után már csak négy volt közte, de a végig kiválóan játszó Szabó Fanninak erre is volt válasza. Jól játszott ellenfelünk, felénk tudott nőni ebben a tíz percben, így nyitott maradt a derbi (69:64).

Szabó Fanni távolija után ismét két számjegyű előnyünk volt, de Szafi mindkét térfélen kitűnt, szerzett labdája után pedig Lauren Manis volt eredményes. A vendégeknél Julia Piestrzynska táltosodott meg és 16 pontot tett a közösbe. Csapatszinten harcoltunk foggal körömmel, szenzációsan támadólepattanóztunk és a 26 pontig jutó Szabó Fanni hajrában mutatott játékának köszönhetően végül vissza tudtuk verni a vendégek ostromát és megnyertük a rangadót (91:77).

TFSE-MTK – TARR KSC Szekszárd 91-77 (32-13, 17-22, 20-29, 22-13)
TFSE-MTK: Dúl T. 2, Prechtel 19/3, Szabó 26/9, Tóth F. 13/3, Dúl P. 14/6. Csere: Gábor 3, Gyöngyösi, Manis 14.
TARR KSC Szekszárd: Bejedi 12/3, Szücs 1, Higgins 11, Holcz 2, Bernáth 13/3. Csere: Piestrzynska 16/12, Theodoreán 2, Mányoky 11/9, Boros 9/3.
Nem úgy sikerült a szezon eleje, ahogy szerettük volna, de már a szezon közepén és különösen a második felében bravúrt bravúrra halmoztunk, igazán nagy gárdákat is megvertünk, a Magyar Kupa négyes döntőjében szerepelhettünk és mint egyénileg, úgy csapatszinten is egyértelműen nagyot fejlődtünk.

Gratulálunk az egész csapatnak, méltó lezárása volt ez nemcsak az évadnak, de csapatkapitányunk Dúl Pankának is, ötödikek lettünk Panka ötödik szezonja végén!

Köszönünk szépen mindent Panki!
Fotó: Borhi Mihály – TFSE