Bár még csak szárnyait bontogatja és mint új sportág van kiforróban hazánkban, már remek eredményeket értek el a világbajnokságon csapatban a magyar küldöttség tagjai. Hatalmas örömmel vesszük tudomásul, hogy a magyar élvonal tagjai között, ebben a szakágban is van jelen TF-es kétkeréken guruló hallgatónk:
Az alábbiakban Szatmári Kristóf saját beszámolóját olvashatjátok:
„A hétvégén eljött a szezon várhatóan utolsó extrém versenye a Pécstől nem messze, Hosszúhetényben megrendezett Mecsek Enduro 2019. A két napos rendezvény keretei közt szombati pályabejárás, gyakorlás, időmérő futam és vasárnap egy szuper hangulatú verseny volt!
TF-es képviseletként Gerencsér Ambrus és jómagam szerepeltünk.
A verseny 5 mért úgynevezett „downhill” technikás, lejtős szakaszból állt, amiknek a rajtjaihoz mindig egy-egy transzfer tekerés vezetett fel. Megkötés, hogy rajtidőre fel kell érni (ha késünk azt súlyos extra másodpercekkel büntetik a végeredményben).Majd a mért downhill szakaszon minél jobb időt menni, mondhatni ez a lényeg. A verseny végén az 5 szakasz ideje összeadódik és ez képezi a versenyidőnket.
Összesen 32km-t teljesítettünk a pályán, amihez közel 1300m szintemelkedés tartozott. Kemény menet volt, de nagyon élveztük! Ambrus először csak az éles futamon látta a pályát, de ennek ellenére is középmezőnyben végzett, én pedig a 8. helyre tudtam betolni a szekeret 45 induló közül a kategóriában.
A nap végén elégedettek voltunk és egy remek bringás élménnyel gazdagodva autóztunk haza.”
Úgy gondoljuk, hogy a fiúk megérdemlik a gratulációt!