Férfi NBII Kézilabda

A legjobbkor kaptuk el a Bugyit!

Férfi kézilabdacsapatunkra fontos találkozó várt a hétvégén. Srácaink a tabella hátsó felében tanyázó Bugyi SE-t fogadták hazai pályán – mondhatni egy igazi alsóházi rangadóra került sor. Egyetlen lényegi különbség volt a felek között, mégpedig az, hogy a Bugyinak volt már egy sikere a sereghajtó Martonvásár ellen, mi pedig továbbra is az első diadalunkért küzdöttünk.

A mérkőzés első félideje kiegyenlített játékot hozott, gyakorlatilag 2-3 gólos különbség volt a csapatok között, azonban a vendégek fölénye konstansan alakult. A szünetre 16–18-as állásnál mehettek pihenni az alakulatok, de biztosra lehetett venni, hogy ennél jóval fordulatosabb mérkőzés fog kialakulni.

A fordulás utáni pár perc a Pest megyei alakulatnak sikerült jobban, így Györfi mester kénytelen volt időt kérni. Az ekkor hat gólos hátrányunkat a mérkőzés utolsó tíz percére sikerült ledolgoznunk. Az egalizálást követően igencsak statikussá vált a játék képe, feszes védekezés és kevés gól jellemezte a hátralevő szűk kilenc percet. Az áttörés fél perccel a vége előtt jött, Gyurcsovics Endre talált be, megszerezve ezzel a csapat első győzelmét 216 nap után

Végeredmény: TFSE – Bugyi SE 32–31 (16–18)

Magyar-Kezilabda-Szovetseg-3

Szép volt srácok!!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!