Lejátszotta második mérkőzését is a 2020/2021-es rájátszásban, a Ludovika-FCSM Csata és az Atomerőmű KSC Szekszárd.
Szekszárdon játszották az első meccset, amit magabiztos fölénnyel, 89-61-ra megnyert a házigazda KSC Szekszárd.
A második körös mérkőzést a Ludovika Arénában rendezték, ez pedig jóval kiélezettebbre sikerült, mint az előző találkozó. Az utolsó negyed 7 pontos szekszárdi vezetéssel kezdődött, végül az ő sikerükkel is zárult: 63-69-re megnyerték ezt a találkozót.
Számunkra ez az eredmény azért is fontos, mert így a következő play-off ellenfelünk (az 5-8. között) a Ludovika-FCSM Csata lesz!
Ismerős lehet számunkra a Csata csapata, hiszen már a 19/20-as szezonban is parázs mérkőzéseket játszott a két együttes. (Akkor egyszer ők, egyszer pedig mi győztünk)
Az idei szezonban is kétszer mérkőztek meg lányaink a Csatával. Eddig mindkét esetben alulmaradtunk, de egyszer sem volt okunk szégyenkezni, hiszen színvonalas, látványos játékkal nehezítettük meg a szintén budapesti csapat dolgát. (Otthon: 69-72; Idegenben: 75-69)